Kerékpáros turista ne vigyen revolvert Olaszországba

Olaszországba ránduló kerékpár turisták óvakodjanak oda revolvert vinni, mert a fegyverviselés Olaszországban szigorúan meg lévén tiltva, ez ellen vétők szigorú büntetésnek vannak kitéve. Az olaszok közül ugyan ennek daczára sokan járnak revolverrel, csakhogy óvakodnak attól, hogy ezt valaki észre vegye, míg az idegenek, kik a tilalmat nem ismerik kevésbé óvatosak és így könnyen bajba keverednek.

Így járt egy bajor postatiszt is, ki a Brenneren át Olaszországba akart kerekezni. Szerencsésen Rivába ért, honnan a postai úton haladva Vestonenél lépte át az olasz határt. Itt egy oszteriában telepedett le, ételt és italt rendelt mialatt revolverét maga mellé tette az asztalra.

Szerencsétlenségére két carabiniere lépett az oszteriába, kik a fegyvert meglátva, rögtön letartóztatták a kerékpárost, kit Salóba vittek és ott nyolcz napig fogva tartottak míg végre több Salóban tartózkodó német közbe lépése folytán feltételesen szabadlábra helyezték.