Lavinabotrány a Terézkörúti Színpad nézőterén

Csattogó pofonoktól szitkozódásoktól volt hangos az este a Terézkörúti Színpad nézőtere. Ezúttal ugyanis nem játékból folyt a nagy csihi-puhi nem is színészek voltak a szereplői, hanem három választékosan öltözött úr és egy estélyiruhás hölgy.

Molnár Ferenc Előjáték a Lear -királyhoz című remek kis darabja volt műsoron és a színpadon éppen Perczel Zita és Rádai Imre tolmácsolták Molnár szellemes dialogusát, amikor az első sorban egy hölgy rosszul lett. Felállt és férje kíséretében kifelé igyekezett a sorból.

Ez persze nem ment egészen simán, nagy sietségükben bizonyos rátapostak néhány ember lábára. Egy idősebb, kopasz úr rájuk is szólt:
- Tessék vigyázni!
A hölgy kísérője az erélyes hangra odafordult és se szó, se beszéd, a következő pillanatban
nyitott tenyérrel hatalmasat ütött a kopasz úr fejére. A sorból ekkor egy fiatalember pattant fel- mint utóbb kiderült, a kopasz úr tulajdon fia- és piszok fráter felkiáltással súlyos pofont adott apja támadójának. Parázs botránytört ki. A nézőtéren mindenki felugrált, mire hirtelen megszólalt a gong és az előadás kellős közepén a függöny összecsapódott.

Percek teltek el, míg az ügyeletes rendőr kivezette a verekedés résztvevőit a folyosóra. Amikor aztán a kedélyek kissé lecsillapodtak, a függöny ismét szétment és a színészek folytatták a játékot, annál a szónál, ahol éppen abbahagyták.