Evés közben jön meg az étvágy, mondja a régi közmondás! Napról napra szaporodik azoknak a többé kevésbé fontos árucikkeknek a száma, amelyeket a szabad kereskedelem köréből kiemelnek és nemzeti ajándékul vagy az ismeretes egykéznek, vagypedig egy érdekszövetségnek juttatnak, amely szürke, vagy hangzatos név alatt rejtőzik.

Még nem csillapodott le a zaj, amely a székfűexport körül kerekedett és amelynek kimenetele még e percben bizonytalan, hiszen könnyen lehetséges, hogy amíg idehaza a medve bőrén vitázunk, a jugoszlávok fogják elhódítani régi piacainkat.

De a kamilla-ügy fejezete még le sem zárult, máris hír szerint újabb nagyszabású kisajátítás készül, de ezúttal nem csupán a külkereskedelem terén, hanem valóságos, annak rendje és módja szerint való egyedáruság, monopólium formájában.

Az áru, amelyről szó van, a napraforgóolaj, fontos gazdasági termék és kiviteli cikk, amelyhez esetleg, aszerint hogy a kísérlet mint sikerül, hozzácsapnák a többi növényi olajokat is. A terv szerint a napraforgóolaj felvásárlása és kivitele kizárólag egy szindikátus előjoga lenne, amelyhez a néhány nagykereskedőn kívül a hazai feldolgozó gyárak, néhány nagyobb kereskedő és természetesen az ismeretes egykéz is tartoznék. Hangsúlyozzuk, hogy csupán nagy körvonalakban felvázolt tervről van szó, amellyel a minisztertanács még nem foglalkozott, csupán tárgyalások folynak meglehetős huzamos idő óta a kereskedelmi és az iparügyi minisztériumban.

Merész terv, amely kettőt bizonyít!
Először azt, hogy gazdaságpolitikánkban bizonyos körök és érdekcsoportok befolyása olyan nagyra nőtt, hogy ma már valóságos, bel- és külkereskedelemre egyaránt szóló monopóliumot mernek célul tűzni maguk elé, a második szomorú tünet, amely ebből a tervből megállapítható, az, hogy már kormánykörökben is annyira elgyengült az érzék még a belső gazdasági szabadság alapvető követelményei iránt is, hogy ilyen tervet nem vet vissza a miniszter az első jelentkezésre, hanem komolyan tárgyal róla és foglalkozik vele.