A beszélő acélszalag

A hanglemezek ezerféle használhatóságáról már mindenki meggyőződhetett. A reklám azonban kevéssé tudja hasznosítani, mert egy-egy lemez újrajátszásának gépi megoldása költséges és bonyolult gépezetet feltételez. Annál egyszerűbb az acélszallagos beszélőgép. Ennek egy egészen kellemes és olcsó kivitelű formáját hozták most forgalomba Amerikában.

Nemcsak reklám, diktafón, hanem rádiós célokra is kiválóan alkalmas, mert a jó műsorszámokat megörökíti és azok akármikor lejátszhatók. A kis helyre összeszorított gépezet adó és vevő egyszerre. Ha a mikrofónjára beszélünk, vagy a rádió hangszóró kivezetéseit kötjük hozzá, akkor a futó acélszalagban mágneses nyomokat hagy, ez pedig egy pick-upszerű szerkezetben ismét hallhatóvá és erősíthetővé válik.

Igen nagy értéke a gépnek, hogy vele akár félórás felvételeket is készíthetünk és a kopás veszélye nélkül játszhatjuk le a szallagra rögzített hangokat. Másodpercenként másfélméteres sebességgel halad az acélszalag, ami tekintélyes sebesség. Viszont igen kis mérete van. A szalag szélessége 3 milliméter, a vastagsága pedig nyolcszázad milliméter.

Egyetlen hátránya, hogy a mély hangok nem jönnek rajta elég erővel, vagyis a szerkezet magashangú. Ezt a hibáját azonban a későbbi erősítőkkel jól helyre lehet ütni, mert már kétfokú erősítéssel is módunkban áll a mély hangok erőteljesebb erősítése a magas hangokkal szemben.

Ujabb rádiós szavazógép

Egy évvel előbb ismertettük egy amerikai mérnöknek találmányát, amely lehetővé tette, hogy a stúdiókban mérjék a leadott számok népszerűségét, sikerét. Ez a szerkezet még elég komplikált volt. Most azután ugyancsak egy amerikai lépett elő a maga szerkezetével, amely végeredményben nem más, mint egy miniatür írószerkezet.

Abban a pillanatban, amikor a rádiós bekapcsolja a készülékét, meg indul egy írószerszám jelzése és mindaddig tart, amíg gépet használják. A papírszallag három hónapnyi időre elegendő és a végén pontosan leolvasható róla, hogy mennyi ideig volt használatban, milyen műsorszámot, mennyi ideig hallgatott a tulajdonos.

Ebből azután kiszámíthatják, hogy melyik műsorszámnak volt sikere. Hasznos a találmány azért is, mert a kereskedők ennek segítségével megállapíthatják, hogy reklamáció esetén a gép mennyit volt üzemben. Amerikában van jövője a gépnek, erre mifelénk azonban nem kíváncsiak arra, hogy melyik műsorszámnak van sikere. Mindegy...

Kutya-rádió embermentésre

A kanadai hómezőkön sikerrel használták az új rádiókészüléket, amit kutya hátára szereltek. A négylábú nyomozó felkereste a hóban el akadt embereket, akik a kutyára szerelt rádió útján jelezték, hogy, hol tartózkodnak és mire van szükségük. Számos emberéletet mentettek meg már így s a mentőszervezetet tovább fejlesztik.

A látó telefónt nagy sikerrel helyezték üzembe Londonban. A vevőkészülék ernyőjén metsző élességgel jelentkezik a vonal tulsó végén álló partner arcképe. Az áthidalt távolság már tekintélyes, mert sikerült 200 kilométerre is kifogástalan képeket továbbítani.