Június 19-én hajnalban feltűnően sok koránkelő ember leple el a főváros és a környék uccáit. Látni akarták a Napot. Ezen a hajnalban ugyanis nem mindennapi, ritka esemény történt a Nappal: Napfogyatkozás volt.
Háromnegyed négy után egy perccel még szabályosan folyt a napfelkelte, éltető központi csillagunk izzón, lángvörösen kúszott mind feljebb az égboltozaton. De csakhamar vékony fekete sáv jelent meg a bíborszínű Naptányéron. A sáv növekedett s akik nézték, nagyon elcsodálkoztak: a Nap, minden élet és világosság forrása, elfeketedett, elfogyott, mintha csak valami ismeretlen, világűrbéli szörnyeteg elnyelné!
Öt óra után öt perccel a Napkorongnak már 78 százalékát oltotta ki a rejtélyes sötét hatalom: a tűző forróság, amely a kánikulai időben már kora reggel érezhető volt, elhűvösödött, a lombokat és a pázsitot szürke árnyék fedte el.
De a fogyatkozás nem terjedt tovább. Megállapodott. A sugárzó korong lassan újra megnövekedett, hat órára pedig megint teljes nagyságában és szépségében tündökölt az égboltozaton.
Mi történik hát tulajdonképpen akkor, amikor a Nap látszólag elfogy az égen? A napfogyatkozás tulajdonképpen semmi egyéb, mint egy idilli, világűrbéli randevú. A Nap titkos szerelmi találkája a Holddal. A légyott alatt a Hold egy időre eltakarja „szerelmesét” a földlakók kíváncsi szeme elől. Ez az egész.
Kel dolgot kell csak eszünkbe idéznünk és mingyárt könnyebben megértjük a tényállást. Az egyik az, hogy minden tárgy, amely maga nem világít, árnyékot vet, ha fénysugarak útjába kerül. Tessék kipróbálni! Elővenni egy almát, egy labdát, vagy tetszés szerinti más gömbalakú tárgyat és egy kis villamos lámpával szemben, a fal közelébe helyezni.
A falon azonnal megjelenik a labda kerek árnyéka. Fal helyett elővehetünk egy glóbuszt is, hogy élethűbb legyen a kísérlet. Akkor a villamos lámpa a Nap, a labda a Hold és a glóbusz a Föld. Láthatjuk, hogyha a labdát kellő közelségbe hozzuk a glóbuszhoz, elfogja a villanylámpa sugárzó fényét és fekete árnyékfoltot ejt a glóbusz felületére. Ha ezen a pléhból és papirosból való miniatűr földgömbön apró, liliputi élőlények tartózkodnának, most meglepődve kiáltanának fel: napfogyatkozás!
A másik dolog, amit figyelembe kell vennünk, hogy megérthessük a napfogyatkozás lényegét, az, hogy a Föld kering a Nap körül a világűrben és vonszolja, cipeli magával égi rabszolgáját, a Holdat. Eközben maga a Hold is állhatatosan kering a Föld körül. Már most előfordul, hogy a Hold keringése közben véletlenül éppen a Föld és a Nap közé, pontosan a naptányér elé csúszik. Ez csak újholdkor eshetik meg. Minthogy a Hold maga nem világít (ragyogó fényét csak a Naptól kapja kölcsön), tehát éppen úgy, mint előbbi kísérletünkben a labda, elfog egy részt a Nap fényáradatából a földlakók szeme elől, azaz árnyékot vet a földgömbre. Ez az árnyék: a napfogyatkozás.
A Hold árnyéka hatalmas kúp alakjában vetődik a világűrbe. Ha a Hold nagyon közel, a Nap pedig távol van tőlünk, akkor a Hold és a Nap korongja egyforma nagynak látszik, az árnyékkúp csúcsa leér a Föld felületére s a Napot látszólag teljesen eltakarja. Ilyenkor teljes napfogyatkozásban van részünk. Ez az árnyék azonban csak keskeny sávban borítja a Földet, ennélfogva csak azok látják maguk felett teljesen elsötétülni a Napot, akik ezen a sávon laknak.
A többiek számára a Hold csak részben fedi el a Napkorongot, a fogyatkozás tehát csak részleges, vagy pedig egyáltalán nem fedi el és semmiféle fogyatkozás nem észlelhető. Jól megfigyelhetjük ugyanezt a jelenséget a kis glóbuszon is. Hasztalan tartjuk eléje a labdát, felületének csak egy része árnyékolódik el tőle; attól oldalvást csupán félárnyék uralkodik, mert a Napot helyettesítő villanylámpa sugarai már eljutnak a labda széle mögül a glóbuszra.
Előfordul azonban az is, hogy a Nap kerül közelebb hozzánk, a Hold viszont eltávolodik tőlünk. A Hold tányérja ilyenkor látszólag megkisebbedik, a Napé pedig megduzzad. A Hold árnyékkúpja most nem ér el egészen hozzánk, hanem már a világűrben végződik, a Föld előtt. Az eredmény az, hogy a kis Holdtányér a nagy Napkorongnak csak középső részét takarja be s egy többé-kevésbé szélső gyűrűalakú csíkot szabadon hagy belőle. Most tehát gyűrűs fogyatkozást látunk.
