Bezárult a rádiólánc földön

Amióta a zseniális olasz találmány, a rádió elindult dicsőséges útján, a kereskedelem és a közlekedés egyszeriben új és addig elképzelhetetlenül hasznos segítőtársat kapott a láthatatlan hullámokban. Gőzerővel építették ki a nemzetközi életben oly fontos rádióhálózatot.

Egymásután nőttek ki a földből az adóállomások és antennák. Alig volt már helye a földnek, ahová ne lehetett volna közvetlenül összeköttetést kapni rádiótelefonon vagy távírón. Most az utolsó láncszem is bezárult a föld hálózatában.

Az abesszín háború siettette a befejezését. Az angolok egyik fontos tartománya, az úgynevezett angol-Kenya az abesszin olasz tartománnyal határos. Ezzel a tartománnyal nem lehetett eddig rádiótelefónon érintkezésbe lépni. Az angolok felismerték a kérdés fontosságát és lázas munkával pótoltak a hiányt. A közelmúltban nyílt meg a forgalom Kenyával.

A nagyszabású munkálatok bemutatója kitűnően sikerült. Meg tették azt, hogy a Londonban egymás mellett álló két kiválóság úgy beszélgetett rádión egymással, hogy egyikük hangját a rádió Kenyába röpítette, ott átalakították más hullámra és visszaküldötték Londonba.

A másik beszélgető hangjával ugyanez történt. A technikai nehézségek ellenére minden kitűnően sikerült és bebizonyosodott, hogy a rádiózós nem ismer korlátokat és legyőzhetetlen akadályokat. Az angol Kenya-vonal kereskedelmi és nemzetvédelmi szempontokból egyaránt fontos, tehát joggal büszkék rá a brit birodalom polgárai.