Vicenza

A csendes kis vidéki város Palladióról nevezetes. Itt élt és épített a renaissance utolsó nagy építőmestere. És különös nevezetességét az adja meg, hogy itt találkozott Goethe Palladio művészetével, és itt lett, Palladio vonalainak a harmóniáját látva, klasszikussá. Az északi lélek centrifugális. A németek Versaillesben kiáltották ki a császárságot és Vicenzában találták meg szellemük legfelsőbb magaslatát.

Olaszországnak általában nem legcsekélyebb nagyszerűsége az, hogy az északi szellem annyi nagy belső eseménye itt játszódott le, hogy az északi népek legnagyobbjai oly megrendítő szerelemmel éltek és haltak érte, a népvándorlás mondás hősei és a középkor fantaszta császárai óta. A harcosokat később a költők követték lágyabb és zengőbb századokban, az angol líra szentháromsága, itt élt és szeretett a nagy lord, a csodálatos ripacs, lélegzete fogytán ide jött meghalni a Görög Váza szerelmese és itt égett el a máglyán Shelley angyalarca.

Az ő lábuknyomával találkozni mindegyre, amint délebbre megyünk, mígnem hármuk közül kettejük sírja fölött állunk megrendülve, Rómában, Cestius piramisa mögött, a kis temetőben, amelyet Shelley oly szépen írt le, mintha érezte volna. Olaszország talán nem is volna Olaszország, ha az észak álmai nem lengenék körül tájait, ha nem volna minden ország közül a legvalóságosabb és egyúttal a legfantómabb, a leginkább költők által kitalált. Mit tudnék én Olaszországról, ha lélekvezérként előttünk nem járt volna ott a három angol és a három német: Goethe, keresve az örök-tiszta vonalat, Jean Paul, a paradicsomi vándor és Eichendorff, aki mithosszá tette az olasz nyári éjszakát...

Hát itt járt Goethe, nagy köpenyben és nagy kalapban, megnézte a Palladio-építette palotákat, érdeklődött a nép táplálkozása és ruházkodása iránt, meghallgatta az Olympiai Akadémia közgyűlését és sajnálkozott, hogy a német költők nem állhatnak ki műveikkel a piacra, hogy nemzetüket személyesen mulattassák, "persőnlich belustigen". És közben Palladio vonalaira nézve, írta már az Iphigeniát. Palladio harmóniája legyőzte benne lelkének fúriáit, megtisztította, mint Iphigenia Orestest, - és az olasz serenitast magába szíva megszületett benne az a végső emberi vízió a szellem önmagában nyugvó tökéletességéről, amit azóta az ő neve jelöl az emberiség emlékezetében.

Amint nézegetem Palladio házba-öntött vonalharmóniáját, csak azt látom benne, mennyire Goethe-szerű, mennyire Iphigenia-szerű. Valami csodálatos praestabilita harmonia dolgozik talán a szellem életében, a világra jön és épít és dolgozik egy olasz művész, hogy kétszáz év mulva arra jöjjön egy német költő és művében megértse önmagát és rendeltetését. Közben hányszor törtek egymásra nemzetek és nemzedékek, de az egészen nagyok, - igaza van Babits Mihálynak - "egymásnak felelnek idő és tér távolságain át".

Szerb Antal: A harmadik torony