Rövidek

Belgium örül, - de tovább fegyverkezik
Brüsszel, január 31.
(Az Havas-ügynökség jelentése.)
Hivatalos körökben már most észlelhető a megelégedés a német birodalom vezérének kijelentéseiben tapasztalható hang felett. Készségesen megállapítják, hogy a beszéd nem zárja el az utat a nemzetközi tárgyalás elől. Tisztán belga szempontból hivatalos körökben örömmel vették Hitlernek Belgium függetlenségével kapcsolatos nyilatkozatát, bár megállapítják, hogy a nyilatkozat nem menti fel Belgiumot attól, hogy nemzeti védelmét teljesen kiépítse.

A Nation Belge kijelenti, hogy Hitler biztosítékai semmit sem biztosítanak, hiszen Hitler éppen most bizonyította be, hogy egyetlen szó elég valamely szerződés német részről történt aláírásának semmissé tételére.

Megszünt teljesen az angol fenhatóság a Nilus országában

Kairó, február 2.

Az ősi Egyiptom egészen független állam lett. Ebből az alkalomból az egyiptomi angol megbízottat kairói követté nevezték ki. Az Abdin palotában Sir Miles Lampson átnyújtotta megbízólevelét, majd aláírták az angol-egyiptomi szerződést, amely új korszakot jelent Egyiptom történetében.


Kozma a közeli napokban lemond

A politikai körök izgalmát fokozta, hogy a belügyminiszter elzárkózott a nyilvánosság elől és lemondásának hátteréről és igazi okairól nem hajlandó nyilatkozni.

A Független Kisgazdapártban Kozma távozásának hírét megnyugvással és megelégedéssel fogadták, az a vélemény kerekedett felül, hogy ezzel elhárult a politikai béke utolsó akadálya is és a kibontakozás kulcsa már most egyedül Darányi Kálmán kezében van.

Kozma Miklós minisztertársai és politikai barátai még a vasárnap folyamán is meg akarták győzni arról, hogy tavaszig tartsa meg a tárcáját és ő nyujtsa be azokat az alkotmányjogi javaslatokat, amelyeket most készítenek elő minisztériumának illetékes ügyosztályai. Kozmát azonban nem tudták kapacitálni és változatlanul ragaszkodik elhatározásához: lemondása bevégzett tény és távozása e hét derekán történik.

Egyenruhában akartak felvonulni a nyilasok – a békéscsabai rendőrség betiltotta gyűlésüket
Békéscsaba, január 31.
A békésmegyei nyilasok vasárnap délután népgyűlés akartak tartani Békéscsabán, amelyen vezérük, gróf Festetics Sándor is megjelent és beszédet tartott volna. Bordás Árpád rendőrtanácsos, a békéscsabai rendőrség vezetője, az este magához kérette a gyűlés rendezőit és közölte velük, hogy semmi körülmények között nem járul hozzá ahhoz, hogy a mezőberényi nyilaskeresztes szervezet tagjai egyenruhában és katonai menetben vonuljanak fel a gyűlésre.

A rendezők kijelentették, hogy az egyenruhás felvonulás elmaradását nem tudják biztosítani, mire a rendőrtanácsos tudomásukra adta, hogy ilyen körülmények között a gyűlés megtartását nem engedélyezi. A határozatot megtáviratozták gróf Festetics vezérnek Dégre, aki ennek folytán békéscsabai kirándulását bizonytalan időre elhalasztotta.

Súlyos katonai hibát követtem el! – mondja Franco tábornok

London, február 7.
Madrid már kezeink közt volt. És ekkor történt a hiba! A toledói Alcazar felmentésére csapatokat vontunk el e vonalakról, amelyeknek visszaszerzése egy teljes hónapig tartott. Közben Valenciából csapatokkal, municióval és a védelem minden eszközével ellátták Madridot és ez az oka, hogy most már hónapok óta folyik az ostrom. Mi természetesen a várost nem akarjuk teljesen elpusztítani és ez is megnehezíti munkánkat….

Jövendő terveire vonatkozólag kijelentette Franco tábornok, hogy teljes győzelme után katonai diktatúrát fog kikiáltani.

Újra teljes a főváros legfelső vezérkara

Budapest, február 24.

Ünnepi fény és pompa fogadta Karafiáth Jenő főpolgármester beiktatását és eskütételét a főváros közgyűlésén. Először történt meg, hogy a főpolgármester nagyszabású bemutatkozó beszédét, amelyben Karafiáth az állam és a főváros közötti békességet, megértést és az ellentétek kiegyenlítését sürgette, a miniszterelnök is végighallgatta. A beszéd mély hatást tett az önkormányzat minden tagjára és fordulópontot jelent a főváros történetében.

A megvert abesszín vezérek tisztelegtek Mussolini előtt

Rómából jelentik

Mussolini a római Palazzo Veneziában fogadta a meghódított abesszín főurak küldöttségét. Sajum herceg mosolyogva bókolt a Duce előtt, mellette a szakállas Manascia néz zordonan.