Az ezeréves magyar gondolatról és az európaiságról beszélt Rákóczy Imre

A „Pátria Irók és Hílapírók Klubja” vasárnap este vacsorát rendezett Rákóczy Imre, az új sajtófőnök tiszteletére. Tóth László főszerkesztő a klub alelnökének nagy tapssal fogadott beszéde után Rákóczy Imre megköszönte az üdvözlést és válaszában többek közt a következőket mondotta:
- Mi a gondolatban és írásban a lélek szabadságát látjuk! Az nem elég, hogy tiszteljük, nekünk szeretnünk is kell a hírlapírói kötelességteljesítés faladatait, a közéleti alkotást elősegítő ujságírói kezdeményezéseket, épúgy, mint a bírálatot.

Látjuk, hogy a közéletet mennyire megtermékenyíti az ujságíró munkája, amely véleményt formál, előrelendít nemes törekvéseket és gátat vet a hibáknak. Az ország ütőerén tartani kezünket és rajta átérezni a magyar erők lüktetését: ez a legnagyobb élmény.

Tárgyilagos igyekszem mindig lenni a köz javára és igazságérzettel keresem másokban is a tiszteletreméltó szempontokat. A mi munkánk, tetteink, politikai meggyőződésünk, világnézetünk forrása az örök nemzet legyen, az ezeréves magyar gondolat, amely az ország alkotmányos szabadságát és európai arculatát jelenti.


Isten adjon a magyar ujságírás névtelen közkatonáinak tiszta lelkiismeretet, öntsön szívükbe bátorságot, hogy mindig meggyőződésük szerint írjanak és a nemzet boldogulását szolgálják.

A vacsorán megjelent ujságírók Rákóczy Imrét beszéde után lelkesen ünnepelték.