Rövidek

Németország kibékül a Szovjettel (?)
London, február 28.
Ribbentrop londoni német nagykövet váratlanul berlini útja élénken foglalkoztatja az angol sajtót. A Sunday Express szerint az angol-német megegyezés a következő alapelveken jöhet létre: Németország visszatér Genfbe: a német kormány feladja Németország gazdasági elzárkózottságának politikáját: végrehajtják a fegyverkezések általános csökkentését: a két ország légiegyezményt köt egymással és végül általános megegyezést hoznak létre, amelybe belevonják Szovjet-Oroszországot is.

Angol politikai és diplomáciai körökben meglehetősen optimisztikusan ítélik meg a helyzetet és egyáltalán nem lennének meglepve, ha váratlanul szenzációs fejlemények következnének be.

Schuschnigg kancellár csütörtök déltől péntek délutánig marad Budapesten

Budapest, március 15.
Darányi miniszterelnököt szombaton délelőtt 11 órakor több mint egy órát tartó kihallgatáson fogadta Horthy kormányzó. A miniszterelnök egyébként a hétfői napot is tanácskozásokra használta: Bornemisza miniszterrel három órán keresztül tárgyalt ipari és kereskedelmi szakkérdésekről. Darányi holnap beszéli meg Kánya külügyminiszterrel.

Schuschnigg osztrák szövetségi kancellár budapesti látogatásának részleteit, aki csütörtökön délben a menetrendszerű bécsi gyorsvonattal érkezik Budapestre. A szövetségi kancellár Darányi bécsi látogatását adja vissza és mindössze egy napig marad a vendégünk, mert pénteken délután már el is hagyja a fővárost.

Farkas István püspök a hitlerizmus és a diktatúrák ellen

A sárospataki református főiskola ünnepségén Farkas István tiszáninneni püspök mondott beszédet.

- A hitlerizmus – mondotta – a nemzet őserejében bízva, csupán a vér és fajelmélet alapján próbál berendezkedni az új életre. Elfelejti, hogy az ember-istenek alkonya holttá tette régen a pogány isteneket.


Csak az örökké élő Istenből kibontakozó nemzeti öntudat lehet új életkapuvá! A nemzeti lélek, ha nem az Isten lelkéből táplálkozik, bálványimádás. A Szentírás mellőzésével vagy meghamisításával elvész, akármilyen hatalmas is egy nép!

Ezután a totális állameszméről szólt. Hangsúlyozta, hogy nem kívánatos a diktatorikus hatalom.

A bolsevizmus az Isten képmását rabolja el az ember orcájáról, de vannak másfajta „mentő”-gondolatok a világon és vannak nagyot akaró emberek, akik szívesen háborút szítanának a magyarság életében.

Nagynémet összeköttetései miatt bukott meg Neustädter-Stürmer osztrák belügyminiszter

Bécsből jelentik: Neustädter-Stürmer belügyminiszter, volt budapesti osztrák követ távozása foglalkoztatta vasárnap is a politikai köröket.

Most lett köztudomássá, hogy Neustädter-Stürmer távozása már báró Neurath külügyminiszter bécsi látogatása után bevégzett tény volt és már azóta is Skubl Mihály, a rendőrigazgatóság elnökének kezében futottak össze az osztrák belügyi igazgatás szálai.

Neustädter-Stürmer ugyanis, aki még két esztendő előtt Starhemberg herceg táborkarában a legélesebb ellenállást tanusította, a náci hónapokban megváltoztatni látszott eddigi álláspontját, antimonarchista nagynémet körökkel és a III. Birodalommal rokonszenvező stájerországi nagyiparosokkal keresett és talált összeköttetést.

Az új közbiztonsági államtitkár, Skubl Mihály, külföldön is elismert rendőrségi szakember, elhatározott és erélyes egyéniség, akinek kinevezése általános megelégedést keltett. A bécsi rendőrigazgatóság élére az eddig alelnök Presser Hugó udvari tanácsos kerül.