Az új osztrák miniszterelnök-jelölt

A volt Clary-minisztérium belügyminisztere dr. Körber van kiszemelve az uj osztrák minisztérium elnökévé.

Körber már folyton értekezik is a különféle pártok embereivel.

Arról van ugyanis szó, hogy fontosabb parlamenti csoportok mindegyikéből akarnak bevenni egy-egy tagot az uj hivatalnok minisztériumba, a minek az volna a czélja, hogy a németek és csehek közt meginditható egyezkedési kisérletek számára már mintegy előre biztositsák az illető pártok támogatását.

 

Az utolső kisérlet az osztrák parlamenti rendszer fölélesztésére.

Hogy mily nagy fontosságot tulajdonitanak ennek, azt azok a nevezetes beszélgetések is mutatják, melyeket az uralkodó a szombati udvari ebéd után egyes osztrák delegánsokkal folytatott. Az uralkodó szokatlanul erős szavakban adott kifejezést a miatt is neheztelésének, hogy a csehek a tartalékosok cseh nyelven való jelentkezése mellett való izgatást kezdték. Ismételten hangsulyozta az uralkodó azt is, hogy a nyelvkérdésekben való megegyezésnek okvetlenül meg kell lenni, mert ettől függ a jövő.

 

A cseh-német megegyezés sorsa azonban még mindig bizonytalan.

A cseheknek ugyanis nemcsak nyelvi, hanem államjogi követeléseik is vannak. Ők Cseh- és Morvaország részére széleskörű önkormányzatot, a régi cseh királyság alkotmányos önállóságának fölélesztését követelik, a miről a németek hallani sem akarnak.