Kettős győzelmével a Ferencváros nyerte a bécsi húsvéti tornát

Féltő gonddal eresztette útnak a magyar sportközönség a bajnokság élén álló két egyesületet, a Ferencvárost és a Hungáriát Bécsbe, a húsvéti tornára, ahol a két legerősebb osztrák egyesülettel kellett összemérni erejüket. A két csapat múltja, jó formája indokolttá tette azt a bizakodást, amely a féltő gonddal párosult.

A bizalom nem volt indokolatlan, mert a Ferencváros csapata emlékezetes „húsvéti” formájával rukkolt ki a hütterdorfi pálya nehéz talaján is és mindkét ellenfelét biztosan két vállra terítve, fölényes győztese lett a bécsi tornának.

A Ferencváros győzelme a magyar futballsportnak igen nagy sikere és rámutat arra, hogy az elmúlt heti jó formák nemcsak az ellenfél gyengeségében, hanem az egyre jobban érvényesülő felkészültségben lelik magyarázatukat.

A bécsi torna eredménye a magyar sportközönség számára már csak azért is örvendetes, mert a jövő heti „örök derbi” alkalmából nagy küzdelmet sejtet.

A Ferencváros sikere meg is szünteti azokat a szemrehányásokat, amelyeket a futballesemény nélkül hagyott pesti sportközönség az utóbbi hetekben tett. Az idegenben elért fölényes és biztos győzelem a magyar közönség részéről megbocsátást jelent.

A magyar sportközönség szeretné, hogy ha mindig ilyen „vétkeket” kellene megbocsátania gazdasági érdekekből külföldre kényszerített csapatainak.

Idehaza a Hungária bizonyult jobbnak. Bécsben a Ferencváros. A sors szeszélye, hogy vasárnap már egymás között döntik el a jobbik kérdését és talán a bajnokság sorsát is. A Hungária mindkét nap formáján alul játszott és kettős vereségével a torna negyedik helyezettje lett.

A bécsi közönség megállapította, hogy a Ferencváros teljesen megérdemelten nyerte az osztrák-magyar futballtornát, mert fölötte állott minden ellenfelének. Mindkét mérkőzésen biztosan győzött és egy pillanatig sem volt kétes számára a győzelem.

A csapat tudásának legjavát nyújtotta, gyorsaság, lelkesedés, kitűnő lövő képesség, győzni akarás jellemezte a zöld-fehér együttest. A torna második helyezettje a Rapid lett, amely nem jelent nagyobb játékerőt, mint az Austria.

Harmadik helyen az Ausztria végzett és negyedik lett a Hungária, amely kétségtelenül gólképesség dolgában a legkevesebbet mutatta a torna résztvevői közül.


Ferencváros-Austria 7:2 (5:0)

A kétnapos bécsi húsvéti torna első mérkőzése nagy magyar sikert hozott. Az osztrák reprezentatív klubcsapatot, a bécsi futball büszkeségét, imponáló fölénnyel, biztonsággal legyőzte a Ferencváros a Rapid hütterdorfi pályáján.

Közel 2000 ember volt a pályán, akinek nagy része – Rapid híveit kivéve – az Ausztria végső győzelmére számított a tornában. Volt azonban a Rapid-pálya nézőterén egy jelentős magyar sziget, amely csendesen, szerényen bízott a magyar csapatok egyikének győzelmében.

A sportkülönvonat utasai mellett, sokan voltak kinn s Bécsben élő magyarok csapatok egyikének győzelmében.

A sportkülönvonat utasai mellett, sokan voltak kinn a Bécsben élő magyarok közül, jelentékeny számban, akik autón rándultak fel Bécsbe, hogy ott legyenek a kétségtelenül jó sportot ígérő bécsi futballtornán.

Több mint 1000 magyar remélte titokban a magyar csapatok győzelmét, de csak egymás között adtak ennek a titkos óhajuknak kifejezést. Hangosan; az osztrák szomszédok előtt – nem igen merték a biztos magyar győzelmet jósolni, mert hiszen már annyiszor megjárták – és ilyenkor aztán erős idegek kellenek, hogy az ellentábor gúnyolódását elviseljék.

A nézők ezreit ontották a villamosok, a Stadtbahn és az autók végeláthatatlan sorai. A bécsieket feltüzelte az elmúlt heti olaszok elleni 2:0-s győzelem. Az olaszok legyőzése után most a magyar élcsapatok két vállra terítését akarták látni.

Ez azonban most nem sikerült. Már az első mérkőzés, amelyet a Ferencváros vívott az Ausztriával, alapos kiábrándulást hozott az osztrákok számára.

A magyar csapat valósággal lehengerelte félelmetes hírű ellenfelét, az Ausztriát, amely az osztrákok futballnak talán a legtöbb és legértékesebb győzelmet szerezte a klubcsapatok között.

A magyar csapat pompásan játszott és különösen szünet előtt volt veszélyes. Az osztrák együttes csalódást keltett, különösen védelme és fedezetei játszottak gyengén. A második félidőben az Ausztria magára talált, amikor Stroh II. jobbfedezet helyére Moser jött be. A csapat lelkesebben játszott, úgyhogy a játék változatos volt.

A magyar csapatban Sárosi újból igazolta magas klasszisát, Kiss, Kemény és Tánczos is jól játszott, Toldi valamivel gyengébben szerepelt. A mezőny legjobb fedezetjátékosa Lázár volt, Polgár és Hámori is kitűnően dolgozott. Háda a kapuban biztosan védett, a két hátvéd a gyengébb osztrák, támadásokat biztosan szerelte.

Változatos játék után az 5. percben Sárosi egyik lövését Sesta fejjel a saját kapujába továbbította: öngól (1:0.) A 9. percben Kemény beadását Kiss a hálóba fejeli. (2:0.)

A 11. percben Kemény egyedül rohant le és lefutását pompás góllal fejezte be. (3:0) A 25. percben egy gyönyörű támadást Sárosi védhetetlen góllal zárt le. (4 0.)

A 4. percben Kiss gyenge lövését Zörer osztrák kapus a hálóba engedte. (5:0.) Szünet után a 15. percben Sárosi a védelem hibáját kihasználva, újabb gólt rúgott. (6:0.)

Ezután az osztrák csatársor is több veszélyes támadást vezetett és a fiatal Neumer révén a 18. és 25. percben két gólt ért el. (6:2) Sárosi a 43. percben pompás lövéssel szerezte meg az utolsó gólt (7:2.)


Ferencváros –Rapid 4:2 (3:1)

Szitáló esőben, nyolcezer néző jelenlétében lépett pályára a Ferencváros csapata, amely a következő összeállításban állott fel:
Kutasi – Korányi, Tátrai – Hámori, Polgár, Lázár – Tánczos, Kiss, Sárosi, Toldi, Kemény.

Az első támadást a Rapid vezeti, de aztán már a magyar csatársor foglalkoztatja Raftl-t, az osztrák kapust. Sárosi a kapus orra elől halászta el a labdát, lő, de a lövés kapufát talál, onnan Kemény elé perdül, aki biztosan helyezi Rapid hálójába.

1:0-ra vezet a Ferencváros. A játék hullámzik, de kétségtelen, hogy a Ferencváros játszik jobban. A Rapid is kiveszi részét a támadásokból és a 15. percben kornert rug. A ferencvárosi védelem felszabadít és egy perccel később már Kemény rohan a balszélen a labdával, beadása Toldi elé kerül, aki azt a hálóba továbbítja: 2:0.

Nagy taps fogadja a Ferencváros szép gólját. Ez további önbizalmat ad a Ferencvárosnak és sorozatos támadásokat vezet a Rapid ellen. A Rapid erősít és a 27. percben kornert ér el. Binder ügyesen kihasználja a kínálkozó alkalmat és fejesgóljával 2:1-re javítja az eredményt.

A játék elég változatos. A Ferencváros csatárai, különösen Sárosi és Toldi, sok gondot okoznak a jól védő Raftl-nak. A 35. percben születik meg a Ferencváros nyugalmat jelentő gólja, amikor Sárosi és Toldi adogatnak egymásnak, utóbbi szép lövéssel 3:1-re állítja az eredményt.

Jelentősebb esemény már nemigen történik a félidőig, csupán az okoz izgalmat, hogy Polgár egy leállított labdát ellenfelébe rúg, amiért a bécsi közönség tüntet ellene.

A második félidő heves Rapid-támadásokkal indul, s mindkét csapat alaposan kiveszi részét a játékból. Itt is ott is lövések szállnak kapu mellé, de eredmény csak a 23. percben születik, amikor Sárosi lövése a kapufára vágódik, onnan visszapattan ugyancsak Sárosi elé, aki azt most már biztosan helyezi a hálóba. 4:1.

A Rapid játékost cserél, de egyelőre ez sem használ. A Ferencváros lefékez, s csak az eredmény tartására igyekszik. Ez sikerül is a 40. percig, amikor a bíró hendsz miatt 11-est ítél a Ferencváros ellen. A büntetőrúgást Smistik lövi a hálóba, így a Rapidnak sikerül 4:2-re javítani az eredményt.

Jelentősebb eseménye már a mérkőzésnek nincs. A csapatok fáradtak s úgy is hiábavaló már minden erőlködés, a Ferencváros győzelmét többé megakadályozni nem lehet.

Amikor a bíró a mérkőzés végét jelzi, nagy huj-huj, hajrázás hangzik fel a tribünön, de meg kell állapítani azt is, hogy osztrákok is tapsoltak a Ferencváros nagyszerű kettős győzelmének.