A szentesi választás

Nagy izgalmak közt következett be jan.14-ikén Szentesen a választás.

Kormánypárti jelölt nem volt a régi ellenzéki helyen. A helybeli érdekek azonban harczba keveredtek. Ismeretes, hogy az eddigi képviselő, a függetlenségi párti Sima Ferencz mandátumát a képviselőház megsemmisitette, mert csődbe jutott. Simának azonban nagy a pártja Szentesen, s ez mérkőzött meg a többi jelölttel. Viszont a függetlenségi párt két külön csoportja két külön jelöltet léptetett föl. Sima hiveinek jelöltje volt Molnár Jenő ügyvéd.

 

A függetlenségi pártnak Kossuth Ferencz vezetése alatt lévő része Dienes Mártont, a párt lapjának, - az Egyetértésnek-szerkesztőjét léptette föl.

A párt másik részének, az Ugron-félének jelöltje volt Pázmándy Dénes, ki már többször foglalt helyet a képviselőházban. Végre a szocialisták is fölléptették a fővárosból Mezőfit. A korteskedések keményen folytak, de semmi erőszakos beavatkozás nem történt. Katonaságot a választás napjára kirendeltek ugyan a rend fentartására, de miután a rendet nem zavarták meg, a katonaság is csak néma szereplő maradt.

 

A választás azonban nem dőlt el, mert a négy jelölt közül a beadott szavazatok többségéhez egy sem jutott.

Dienes Márton kapott1558 beadott szavazatból 681-et, Molnár Jenő 614-et. Mivel Pázmándyra is 200 szavazat, Mezőfire pedig 104 esett, igy Dienes és Molnár közt uj szavazás lesz febr.4-én.