Élet az örök havon és jégen, a kryobionták

Amint az Alföld homokjának, szikeseinek, vagy a magas hegységek rohanó patakjainak megvan a maguk növény-, illetőleg állatvilága, éppen úgy az örök hó és jég birodalmának is jellemző élő lényei vannak, amelyek kryobionták-nak nevez a tudomány.

Ezeket a sajátos élő lényeket sehol sem találjuk másutt, csupán az említett fagyott élet-tereken (biotopokon). Ma már egész sereg olyan állati, illetőleg növényi parányi szervezetet ismerünk, amelyek a kryobionták körébe tartoznak.

Amíg a melegkedvelő (thermophil) élő szervezetek 30-80, sőt némelyik 100 C°hőmérséklet mellett érzik jól magukat, vagy például virágos növényeink 0-40 C° mellett, addig a jég és hó lakóinak a 0 C° körüli hőmérséklet a legkellemesebb. A hőmérséklet emelkedése, egyes fajokra úgy hat, mintha leforrázták volna őket.

A melegvérű állatok minden életműködése 36 C° körül, a kryobiontáké 0 C° körül játszódik le. Mihelyt emelkedik, vagy süllyed a hőmérséklet, élettevékenységük is csökken, melyet csak a 0° körüli hőmérséklet indít el ismét. Addig is lappang bennük az élet, de a sokszor és hirtelen ismétlődő befagyást és felolvadást bántalom nélkül el tudják viselni.

Legnagyobb részük klorofilltartalmú, asszimilálni tudó moszat. Táplálékukat részint a hómezők felületére hulló porból merítik, amely por napos időben a hófelületeken áramló hideg, tehát sok oxigént és széndioxidot tartalmazó vízben részben feloldódik.

A hó- és jégfelületeken élő parányi, legtöbbnyire egysejtű, növényi szervezetek - amelyek nagysága alig haladja meg a néhány ezredmillimétert - kedvező életkörülmények esetén olyan nagy tömegben lepik el a hó-, illetőleg a jégfelületekét, hogy egészen színessé teszik. Ez a rendkívül érdekes és ritkán látható természeti jelenség a színes hó, vagy hóvirágzás, jégvirágzás. Különböző színű, piros, rózsaszínű, zöld, fekete, sárga színű hóvirágzást és világos bíbor-barnás színű jégvirágzást ismerünk.

A színes hó már régóta ismert volt a sarkutazók és magashegyi turisták körében. Davis már a XVI. században látott színes havat a Mount Raleigh-on. 1671-ben Martens a Spitzbergákon, 1778-ban Saussure az Alpesekben a Nagy Szent Bernát közelében és Ross kapitány Grönland partjain, melynek megkapó rózsaszínű hómezőit „crimson cliff”-nek nevezi.

Hazánkban először Buchholtz Jakab késmárki tűmíves látott veres havat 1752-ben a Mengusfalvi völgyben; azóta a Magas-Tátra sok helyén megfigyelék (Omladék-, Poduplasky-völgy, Teszka, Villa-gerinc, Felkai-völgy, Tengerszem-csúcs, Nagytarpataki-völgy stb.)