Hazaérkeztek Párisból a magyar kard hősei

Vasárnap, a berlini olimpiai játékok ünnepélyes megnyitásának első évfordulóján érkeztek haza Párizsból, a világbajnokságokról a magyar kard hősei, akik az elmúlt hét folyamán bebizonyították, hogy kardvívó sportunk verhetetlen az egész világon. A világkiállításra összegyülekezett öt világrész közönsége látta a magyar kardforgatók dicsőséges fegyvertényét.

Kardvívóink jól ápolták a hagyományokat, töretlen fényben őrizték meg a berlini olimpiai versenyek forró küzdelmeiben szerzett babérágakat. Jólesett a pályaudvaron hallani a közönség éljenzését és nemzeti imádságunkat, amely ismét magyar diadal örömére hangzott fel.

A vívás nálunk nem a tömegek sportja, de nincs magyar ember, aki ne tudná, hogy a kardban, a vértelen kardforgatásban sisak és verhetetlenek vagyunk. Ez a párizsi győzelem különösen azért jelentőségteljes, mert nem messze a francia fővárostól ott fekszik Trianon, Nagy-Magyarország temetője.

Vívóink a magyar ügynek csak használtak akkor, amikor Trianon árnyékában csattogtatták győzelmesen pengéiket. Talán ez a tudat acélozta meg izmaikat annyira, hogy ilyen nagy fölénnyel vívták ki a világsikert…

A Keleti-pályaudvaron vasárnap a déli órákban igen sokan gyűltek egybe, hogy tanúi legyenek a diadalmas magyar vívók érkezésének. A külső „D” vágány végénél várakozott a közönség.

Ott volt Kelemen Kornél országgyűlési képviselő, az OTT elnöke, Nagyszombathy Miksa altábornagy, Hoffmann Géza tábornok, vitéz Bodrossy Manó és vitéz Somogyi Endre ezredesek, Borsody László aligazgató, a hat diadalmas vívó mestere, a Vívószövetség vezérkara, élén Szilaveczky Lajos rendőrfőtanácsossal, a honvédség tiszti küldöttsége, valamint a hozzátartozók.

Megjelent a fogadtatáson Vécsey Aladár tüzérezredes, a világbajnok Kovács Pál parancsnoka, valamint Berczelly Tibor parancsnoka, vitéz Szilassy József határőrezredes.

Kovács Pál menyasszonya, az aranyszőkehajú Szlávy Ica vőlegényének parancsnokával, Vécsey ezredessel beszélget, a hozzátartozók gyűrűjében pedig könnyesen, boldog arccal, várja fiát a feketébe öltözött Kovács mama.

A vonat tíz percet késik, és amikor a kanyarodóban feltűnik a hatalmas villanymozdony, minden rend felbomlik. A rendőrzenekar indulót játszik, az ünneplők pedig rohannak a vasúti kocsi elé, és amikor a győztesek leszállnak, valósággal szétszedik őket.

Ez a kis műsoron kívüli ünneplés alaposan kifárasztja a hosszú utat megtett világbajnokokat, akik végre egy csoportba verődnek és megindulnak az érkezést oldal kijárata felé, ahol a hivatalos fogadó-küldöttség várja őket.

Kiderül, hogy Rajcsányi és Bay, Jeney István alelnök vezetésével St-Moritzba indult, ahol bemutatón vesznek részt. Rajcsy Győrött kiszállt és hazautazott Szombathelyre, mert szerdán lesz az esküvője. A hölgyek közül a két Elek-lány hiányzik, ők már korábban hazajöttek.