Mit hordjon a dolgozó nő?

Hadd essék itt pár szó a praktikus divatról. Mert, mi tagadás, nem mindenki áldozhat nagy összegeket ruhájára és nem egy asszonynak okoz komoly fejtörés, hogy lehetőleg kevés kiadással jólöltözött benyomást tegyen. Azon a véleményen vagyok, hogy: keveset, de jót vegyünk. Egyetlen, jó kézből való ruhával, amely többféle célt szolgál, jobban járunk, mint több ruhával, amelyet – olcsó helyen – csak mutatósságra tákoltunk össze.

Az okosan beosztó nőknek ezidén nagyszerű szolgálatot tesz az úgynevezett jumperruha, amelyet kabát vagy kabátka egészít ki együttessé. Itt azután hódolhatunk a szép és ízléses színösszeállításnak. A napsütésben kiviruló tavaszi színek most mindennél jobban esnek a szemnek, mert a sok eső s az örökösen szürke ég után: jóformán el is vesztettük hitünket, hogy tavaszi színpompa még létezhet! A színes divatot ezért most mindenki ujjongva fogadja!

Mégis, hogy a célszerűségre is gondoljunk, alapnak sötét színt ajánlanék. Az annyira divatos sötétkék nagyon alkalmas arra, hogy üde színek élénkítsék. Jól jár, aki „alapul” sötétkék kabátot és szoknyát és hozzá – hűvösebb idő esetére – kötött, színes jumpert vesz, melegebb időre pedig finom kis selyemblúzt. Teljesen angolhatású kosztümnél jól hat a fehér vagy a pasztellszínű ingblúz, amely mindig elegáns. Ezek a jumperek és blúzok kivétel nélkül: az alaptól elütőszínűek legyenek.

Az idén nagyon divatos a sötétkékben néhány sárga árnyalat, úgymint a mustár és kukorica, azután a „piszkos” rózsaszín s a terrakotta, végül a különböző világos és középkékek. Ha sötétkékhez fehéret vennénk: természetesen ez is megy, de frissebb még ha egy kis pirosat is adunk hozzá. Ne féljünk a pirostól! Kékkel és fehérrel kombinálva: régtől bevált színösszeállítás! Ha pedig más, sötét „alapot” keresnénk, utalok még a szintén divatos lencseszínre. Ez a tartózkodó szín, amely az esti szürkületre emlékezetet, remekül illik össze a naplemente lángoló színével, a terrakottával. És ugyancsak szép hatás: a gyep üde zöldje, amely a szürkületből kiviláglik…

Egyáltalán, a természet mindenben a legnagyobb tanítómesterünk – és így az öltözködésben is. Milyen szép például, a fürtös „aranyeső” színe, amint a fakérgek barnáiból elővillan…

Egy szó, mint száz, a jól megválasztott, elütő blúzszínnel az egész együttes jellegét megváltoztathatjuk. Délutánra például milyen jó szolgálatot tesz egy csipkeblúz! Ha arra jól választott virágot tűzünk: vacsorára is elmehetünk benne.

Végül ott az impriméblúz kísértése….S ezzel el is érkeztünk ehhez a fogalomhoz, hogy „imprimé”, amely esztendők óta, minden tavasszal újult erővel visszatér. Aki azt gondolná hogy amiért annyiszor tért vissza, már meg is úntuk, az tévedne. Hiszen minden évben annyira megváltozik, annyi újat és váratlant hoz, hogy megúnását szinte lehetetlennek gondolom. Mindig mosolygós és vidám a nyomottmintás anyag, amely hol állatkákat, hogy kis vagy nagy virágot, hol mértani ábrát, hol keleti díszítést, hol egész kis jeleneteket mutat. Az idén a kockás különösen sokat szerepel, mégpedig pepitától legnagyobb káróig…

Gondoljunk most egy percre a közelgő versenydélutánokra. A divat itt sokféle változatot enged. Például: impriméruha egyszínű kabáttal – vagy fordítva, egyszínű ruha imprimékabáttal (s a kabátbélés mindig követi a ruha színét.) Maga a kabát lehet különböző hosszúságú, ahogy az egyéni ízlésnek és alaknak megfelel.

Estére az imprimé mellett legnagyobb sikere az egyszínű muszlinnak és zsorzsettnek van. Milyen szép is egy-egy májusi estén a glicinia, vagy orgona, vagy aranyeső színű muszlinruha, de a sötétkék homályban elragadó bizony a hófehér is. Aki látta az „Allah kertje” című színes filmet, az nő létére, nem egyhamar felejti el Marlene tanítását, milyen szép is az egyszínű muszlinruha a nyári éjszakában.