Ausztria – Magyarország 2:1

50.000 néző földrengésszerű robajában a magyar válogatott 2:1 (1:0) arányban győzött Ausztria ellen

Bécs, október 10.
Különvonatok, autóbuszok, autók egész sora vitte Bécsbe a magyar közönséget az osztrák-magyar válogatott Európa Kupa mérkőzésre. A bécsiek pesszimisztikusan ítéltek még a mérkőzés sorsát. Az osztrák csapat egymásután gyengén szerepelt, ezzel szemben a magyar válogatott pompás győzelmeket ért el.

Bécs többgólos magyar győzelmet várt. Csak titokban mertek egyesek arra gondolni, hogy újra feljavul az osztrák tizenegy és kikaphatnak a magyarok.

50.000 néző jelent meg a Stadionban. A nagy meccs előtt vasutas zenekar járt körül a pályán és pattogó magyar nótákat játszott. A pályára lépő csapatokat nagy üdvrivalgás fogadta.

Az angol bíró, Argent hóna alatt hozta a labdát, amelyet mindjárt a pálya közepére helyezett és kezdésig nem adta oda a játékosoknak. Ott sorsolt a középen Cseh és Neusch, a két csapatkapitány.

A meccset a magyar csapat kezdi ebben az összeállításban:
Szabó – Miklósi, Bíró – Magda, Turai, Balog – Béki, Cseh, Sárosi dr., Zsengellér. Kemény.

Balog szép passzt ad előre, de Sárosit szerelik. Erre az osztrákok nyomulnak fel. Összeállításuk ez:
Platzer – Andritz, Sesta – Wawra, Mock, Neusch – Geiter, Hanemann, Stroh, Jerusalem, Neumer.

Balogh kiadja a labdát Keménynek, ő Zsengellérhez továbbít, aki átadja Sárosinak. Lövése azonban kapu mellé megy. Mock előrevágott labdájára Szabó kifut és a tizenhatos vonalon elfogja. Percről percre fokozódik a magyar támadás ereje.

Cseh hosszan szökteti Békit, aki beadja a labdát. Platzer, az osztrák kapus kiüti, Kemény újra fejel. Platzer most már elfogja a labdát. Béki tör előre, de lábát Sesta visszahúzza. Aztán szabadrúgás a magyar kapu ellen húsz méterről.

Hanemann lövését Szabó pompásan fogja. A magyar csatársor egymásnak adogatja a labdát, úgy nyomul fel az osztrák kapu elé, ahol azonban az akciókat balszerencse kíséri.

Az osztrákok könnyebben tudnak átjutni a magyar fedezetsoron. Turainak kevés akciója sikerül. Mindjárt a mérkőzés elején öröm kerekedik felül a tribün magyarjai között, mert az újonc Balogh pompásan állja meg a helyét.

Az egyik támadásnál az osztrák közönség tizenegyest reklamál, amikor Bíró szerel. Ennek a követelésnek semmi alapja nincs. Erőteljesebbek a magyar támadások, de nem követi őket siker.

Cseh átadja a labdát Békinek. A fiatal jobbszélső kicselezi Nauscht, aztán középre ad. A labdát Mock elfogja, ki akarja rúgni, de ott terem Sárosi, elveszi tőle és oldalról a legnehezebb helyzetben belövi a magyar csapat vezető gólját (1:0).


Most látszik csak, mennyi magyar van a tribünökön. Orkánszerűen zúg fel a taps az ujjongó magyarok tenyeréről. Valósággal kapuhoz szegezzük az osztrákokat. Lábról lábra, fejről fejre száll a labda.

A bécsiek, akik már sok érdekes, technikás futballt láttak, valósággal elbűvölve állanak a magyar csapat szép játéka előtt. Igen ám, csakhogy Sárosi lövését az osztrák kapus elvetéssel fogja, Zsengellér bombája pedig kornerre pattan.

Ellentámadásnál Geiter lefut, gólra tör s az utolsó pillanatban szereli őt Balogh. Geiter műesést produkál, mire a bécsiek megint tizenegyest reklamálnak - ok nélkül. Kínos jelenet következik: Jerusalem beletalpal Miklósiba, aki pár percig bicegve játszik.

Turai küldi most előre a labdát és rakétaszerű tűzijáték keletkezik az osztrák kapu előtt, de a gólbomba csak nem akar robbanni. Cseh a magasban levő labdát stoppolja és kapásból lő. A labda kapufáról pattan vissza. Hiába, a góllövéshez szerencse kell!

A magyar csapat balszerencséje egyébként most kulminál. Kemény lövését Platzer kiüti. Sárosi újra lő, de a labda a földről feltápászkodó Platzerről ismét visszapattan Keményhez, aki megint kapura lő, de ekkor már Platzer felugrik és elfogja a labdát.

A magyar csapat fölényét nem tudja gólokra váltani, sőt most már a mi kapunkat is csak a szerencse menti meg. Szabó is az utolsó pillanatban tudja elvenni a labdát a kitörő Jerusalem elől. Bár perc múlva Geiter lefut és fölé lő.

Mindjárt magyar ellentámadás: Cseh átadja a labdát Sárosinak, ő Zsengellérnek, aki Platzer kezébe lövi. Ezzel véget ér az első félidő, amelyben a magyar csapat 1:0-ra vezet, de a játék képe után ítélve 5:0 is lehetett volna az eredmény.

A második félidőben váratlanul ostrommal kezd az osztrák csapat. Védelmük sokat tétovázik és főleg Szabó, majd Bíró lép közbe mindig az utolsó pillanatban. Jerusalem fölé lő, Mock mellé. Aztán Sesta az osztrák hátvéd előrejön a magyar kapushoz és a tizenhatos vonalról irtózatos bombát ereszt meg, amelyet Szabó elvetéssel fog.

A tömeg szinte földrengésszerű robajjal biztatja csapatát. Zeng a „Hopp auf!” A magyar akciókat füttyel kísérik. Hangörvény kavarog a játéktéren. Balogh elgáncsolja Geitert, aki viszont öklével fenyegeti meg a magyar fedezetet. A botrány szele suhog végig a Stadionban.

Most az osztrákok akcióit kíséri balszerencse. Nem tudnak gólt lőni. Igaz viszont, hogy Bíró Miklósi segédletével egymásután veri vissza a meg-megújuló osztrák támadásokat. Stroh helyezett lövését Szabó az utolsó pillanatban tudja csak elfogni. Geiter bombáját pedig elvetéssel kaparintja meg.

Ezután Sárosi fogja el a labdát. Megindulhatna az ellentámadás. Sárosi lead Békinek, aki azonban hibáz. Mintha az újoncokon most ütne ki a lámpaláz. A hangzavarban valóban nehéz jól játszani és a bécsiek túl erélyes játékba kezdenek.

Magda rendkívül ügyesen szökteti Békit, aki középre adja a labdát. Cseh kiugrik, jó helyzetben van, de a kapus kezébe továbbít. Neumer brutálisan belerúg Bíróba, majd Miklósiba. Az angol bíró szabadrúgással torolja meg a szabálytalanságot, ezekből azonban nem lesz semmi. 


A 25. percben Sesta megint előremegy és a magyar kapu előtt sorra fellökdösi a hátvédeket, majd vadul Bíróra támad, aki átugorja Sesta lábát. Az egykori díjbirkózó Sesta erre odamegy Bíróhoz és beleveri a fejét az arcába. A magyar hátvéd most már nem tud uralkodni idegein és pofon üti a durvaságairól immár nemzetközi hírhedtségre szert tett bécsi hátvédeket.

Zűrzavar keletkezik a pályán. A tribünről csak annyit látni, hogy az angol bíró odamegy az osztrák határbíróhoz és utána Bírót kizárja a játékból. Sesta viszont tovább játszhat. A magyar csapat tehát tíz főre apadt. Turai megy hátra hátvédnek. Sárosi lesz a centerfedezet és Cseh megy előre centercsatárnak.

Mindjárt utána támadunk is, de Cseht felvágják a tizenhatos vonalon belül, amiért viszont a bíró nem ad tizenegyest. A bécsiek tovább folytatják a vagdalkozó játékot és a közönség is állandóan tüntet a magyar csapat ellen.

Valaki felkiált mellettünk:
- A Wundermannschaft után, úgy látszik, botrányok színhelye lesz a bécsi stadion. Az olaszok és a svájciak ellen mérkőzéseken is ilyen botrányok voltak…

Az osztrák nyomásnak és a túl erélyes játéknak végre a 31. percben meg lesz az eredménye. Stroh előretör, magára vonja védelmünket. Békit kicselezi, átadja a labdát a tisztán álló Jerusalemnek, aki közelről kiegyenlít (1:1).

Dübörög a stadion népe. Nagy osztrák vereséget vártak és a helyzet győzelemmel kecsegtet. De a magyar csapat nem csügged. Nem adja fel a küzdelmet. Nemcsak meg tudja akadályozni a soron következő osztrák támadásokat, hanem támadni ő is támadni kezd.

A 34. percben Sárosi hosszú labdát küld előre. Ezt Cseh negyvenméternyire állva az osztrák kaputól, elfogja és elkezd vele rohanni. Nyomában az osztrák védőjátékosok.

Cseh azonban tankszerűen rohan, megvárja, míg Platzer kiugrik a kapuitól és belövi a labdát. Megrezeg a háló a góltól. A tíz emberrel játszó magyar csapat a tizenegy osztrákkal szemben megszerezte a győztes gólt. 2:1.

A magyar közönség lelkes tapsától és éljenzésétől kísérve, holtfáradtan térnek öltözőjükbe a játékosok. Usetty Béla, az MLSz elnöke üdvözli őket először.
- Hősiesen küzdöttek, - mondta a csapat minden tagja szívvel-lélekkel játszott.