Van-e szükség a mezőgazdasági hitel átszervezésére?

Irta: Nyulászy János dr. kincstári főtanácsos, a TÉBE igazgatója

A magyar földbirtok értékét
az épület és üzemi tőkével együtt 6.5 milliárdtól 12 milliárdig lehet értékelni. Ennek terhe ezidőszerint legfeljebb 1.3-1.5 milliárd. A gazdavédelmi rendeletek fokozatos megszüntetése folytán mind intenzivebb hiteligények jelentkeznek, s miután azok kielégitése csaknem kizárólag pénzintézeti feladat, – egyéb magántőke tartózkodik a hitelnyujtástól – szükséges megállapitani azt, hogy a jelenlegi rendszeren és jogszabályokon kell-e változtatni, át kell-e azokat képezni, hogy a hitelszervezet és a pénzintézetek e feladatnak eredményesen megfelelhessenek?

Tekintettel az igényeknek éveken át tartott visszaszoritására,
a birtokforgalom, az élő és holt leltár kiegészitése, elmaradt épitkezések, utak, kutak létesitése, meliorizáció cimén szükséges, tőkéből hitel utján fedezendő igényeket félmilliárdtól egy egész milliárdig lehet becsülni. Mindenekelőtt szükséges a gazdavédelmi rendeletek által teremtett helyzet lebontása. Vannak intézkedései ugyan e rendeleteknek, amelyek fenntartandók. Ilyen elsősorban az árverést helyettesitő magánkézből történő eladás intézménye (I. R. 17-20. §-ok), de vannak olyanok is, amelyeknek lebontása azért szükséges, mert igen káros hatással voltak a hitelezők biztonságérzetére s mert veszélyeztetik a lebonyolitás sikerét.

Ilyen rendelkezések azok,
amelyek a kezes és adótársnak a II. R. 18. §-20. §-ai értelmében történő felszabaditására vonatkoznak, azok, amelyek a 40-szerest meghaladó terhelés esetén az egyetemlegességet a 40-szeresen belül eső követelésekre nézve megbontják. (5000/1937. rendelet).

Helyes lenne a jövőre nézve a terhelési határ behozatala; a kataszteri jövedelem negyvenszeresén tulmenőleg az ingatlant jelzálogilag csak akkor lehessen megterhelni, ha ahhoz az összes telekkönyvi érdekeltek hozzájárulnak és az értéktöbbletet hatósági becslés állapitja meg.

A váltó formájában történő hitelnyujtásnál fontos lenne
a váltó természetével ellentétesen kialakult gyakorlat (termelési, zöldhitel, mobilizációs váltó, stb.) megszüntetése, egyáltalán a váltó jelenlegi denaturalizáltságának megváltoztatása s a saját váltó meghonositása.