Károly főherczeg Magyarországon

Károly Ferencz József főherczeg Magyarországon időzik, a tősgyökeres magyar vidékeken tesz látogatást. A főherczeg most 14 éves, elsőszülött fia Ottó főherczegnek és esetleg trónörökös, mert nagybátyja, Ferencz Ferdinánd, a mostani trónörökös szülöttei a trónöröklésre nem számithatnak, miután házasságból származó gyermekei az uralkodó család törvényei szerint a trónara igényt nem tarthatnak. Ezt a magyar országgyűlés és az osztrák reichsrath is törvénybe igtatta.

Ferencz Ferdinánd főherzeg öcscsének, Ottó főherczegnek gyermekei a várakozó örökösök, s ezek közül Károly Ferncz József már jövendő nagy hivatásának megfelelő nevelésben részesül. Magyarul is jól beszél. Nevelése kiegészítése a látogatás, melyet most tesz Magyarországon, hogy megismerje ezt a földet és lakosságát. Kisérője Wallis őrnagy, a kinek a főherczeg nevelésében is jelentékeny része van.

A fiatal főherczeg először Budapesten tartott pihenőt. Nyilvános fogadóba, a „Hungáriá”-ba szállt, s a nyilvános étkező-teremben reggelizett és vacsorázott. Egy délutánt és estét töltött itt a főherczeg s innen Békésmegyébe utazott, a hova julius 16-án este érkezett, hogy Dobozra menjen, gróf Wenckheim Dénes birtokára. Házigazdája Békés-Csabán várta és innen Wenckheim gróffal kocsin ment Dobozra.

Az arató-ünnep Dobozon
A magyar föld egyik leghiresebb búzatermő vidékén, Békésben, a fiatal főherczeg megismerkedhetett a nagy alföld legnehezebb munkájával, az aratással és ennek régi szép ünnepével, melynek fölelevenítésére Darányi földmivelési miniszter épen most buzdította a gazdákat. A főherczeg dobozi időzéséről ezeket írják:
Julius 16-án Békés-Csabáról magyar négyesfogat röpitette a fenséges vendéget a dobozi kastélyba, hol a ház asszonyát, Krisztina grófnőt kézcsókkal üdvözölte. Aratást és cséplést még soha sem látott a fiatal főherczeg. Nagy gyönyörűsége tellett benne, amikor a gróf kivezette a dobozi határba, a magyar Alföld végtelen sikjára, a hol olyan búza termett az idén, mint talán sehol az országban. A kis főherczeg meglepetve hallgatta a tarkaruhás marokverő leányok nótáit. Odébb csépeltek.

Délután a magyar Alföld legszebb erdejében a híres dobozi erdőben folyt le az arató ünnep. A Juhos majornál gyülekezett az aratónép. A tanyát átszelő zöld erdei úton vonult el a menet. Károly főherczeg a grófi család köréből nézte.

A nép maga rendezte az ünnepet, semmiféle rendező kéz nem avatkozott bele. A lányok egy hét óta éjjeli nyugalmukat áldozták a diszitésnek, learattak egy egész virágerdőt s fölhasználtak négyezer méternél több pántlikát. Volt is látszatja.


Tizenöt négyökrös szekér volt a menetben. Az ökrök szarvára nemzetiszin pántlikát kötöztek s kalász bokrétát, a melyiknek kolompja nem volt, koszorut akasztottak a nyakába. A rezes banda a Rákóczi-indulóval nyitotta meg a menetet, aztán a hogy a legények meg leányok nótáztak, kisérte a szép magyar nótákat. A banda után kaszás legények, meg gyűjtők haladtak. A földiszitett, tarka-barka néppel rakott szekerek között gyalog mentek az öregek s illő tisztelettudással köszöntötték a grófot. Az egyik szekér kenyérrel volt megrakva, a másik csupa bográcsot vitt, közbül haladtak a galylyal boritott vizes-hordók.

A hol egy-egy gazdaság kezdődött, elől az első arató-gazda ment nagy zászlóval, a menet közepén vittek három ajándékot. Az elsőt: a kalász-koronát a földesurnak adták. Magas rudon egy öreg gazda és négy legény emelte a hatalmas koronát. A második: a kalász-koszoru, a ház kisasszonyát, az ifjasszonyt illeti, ezt az uraság huga, Stefánia grófnő kapta. A harmadikat a vendégnek hozták: fehér vesszőből font tálczán kalászból font királyi koronát, még a kersztje is elgörbült.
Károly herczeg végtelenül megörült az ajándéknak. A kalászból font koronát elvitte magával emlékül. Fél óráig tartott, mig lassan elvonult a menet, éljenezve, nótázva vidám jókedvében. Nyolczszáz lélek vett részt a menetben, arató-munkás 500, a többi a majorok cselédsége.

Az erdő mélyében, festői szép tisztáson állapodott meg a menet, a szekerek lerakták a hust (két ökröt vágtak le), kenyeret, bográcsokat, pár percz mulva lobogtak a lángok s főtt a paprikás. Bort is kaptak persze s mikor a térség közepén rákezdte a czigány, vígan nótázva járták a csárdást, hogy visszhangzott bele a sötét erdő.

Nagy éjenezve fogadták a grófi családot, mely kétszer is körüljárta a tisztást. Wenckheim Dénes gróf szeretetreméltó készséggel vezette a királyi herczeget a nép közé. A Rika-tanya előtti térségen, a szabadban vacsorázott a grófi család. A csabai czigányok játszottak a vacsora alatt.

Vacsora után a főherczeg odament a czimbalmoshoz, kiváncsian nézegette, majd megpróbált keveregetni egy nótát. Sehogy sem ment… Wenckheim Krisztina grófnő hamar küldött a vacsorázó czimbalmosért,  Miskáért. A czimbalmos belevágott a húrokba:
Nincsen annyi tenger csillag az égen,
Mint a hányszor eszembe jutsz te nékem…

A mulatság késő éjjelig tartott.