Botond Évi és Györgyi sikere Svájcban

Svájcban ritkán jutnak szerephez a magyar sportemberek, éppen ezért többszörös jelentősége van Botond Évi és Györgyi svájci sikerének. A két kitűnő magyar műkorcsolyázónőt az édesanyjukkal együtt meghívták svájci vendégszereplésre. Először St. Moritzban szerepeltek, aztán Bázelben. Mind a két helyen nagy sikert arattak.

A jövő héten már Zürichbe is ellátogatnak. Botond Évi pompás szabadkorcsolyázást mutatott be. Györgyi pedig tüneményes valcert. Végül mindketten ízléses ruhában magyar palotást lejtettek. A jégen. Svájci jelentésekből és magukból a svájci lapokból tudtuk meg a két bájos magyar kislány világraszóló sikerét.

A svájciak >skótok< a dicséretekben, éppen ezért kell értékelni azt, hogy a Botond lányok bemutatóját és magyar táncát legnagyobb elismerésben részesítették. De ők nemcsak a jégen állják meg a helyüket, hanem a társadalmi életben is, mert mindig úgy tudtak válaszolni és társalogni svájci túrájuk alatt, amilyen nyelven megszólították: angolul, franciául, vagy németül.

Nagy nemzetközi társaságban Magyarországnak és a magyar sportnak végeztek értékes propagandát a Botond-lányok, akiknek meg kellett ígérniük, hogy jövőre ismét ellátogatnak a fehér hegyek országába.