Ujabb részletek a zsidótörvényt végrehajtó első kormányrendeletből

Budapest, június 26.
Vasárnap jelent meg a Budapesti Közlönyben a kormány 4360/1938. M. E. számú rendelete, amely a társadalmi és gazdasági élet egyensúlyának hatályosabb biztosításáról szóló törvény végrehajtásáról intézkedik és amelynek rövid kivonatát a vasárnap reggeli lapok közölték. Most újabb részleteket ismertet.ünk.

Az ügyvédi, a mérnöki és az orvosi kamarák tagjai a személyükre vonatkozó bejelentéseket július 20-ig tartoznak megtenni s a kamarák ezek alapján július 31-ig kötelesek összefoglaló nyilvántartást készíteni. Az a kamara, amelyben a tagok száma ezernél több, az összefoglaló nyilvántartást augusztus 15-ig készítheti el. A bejelentésben foglalt adatokat csak eredeti okiratok alapján szabad az összefoglaló nyilvántartásba bejegyezni.

Tűzharcosnak csak azt szabad feltüntetni, akinek születési vagy házassági anyakönyvében a tűzharcos megjelölést bejegyezték. A tűzharcosok közül törölni kell azt, akit bűntett miatt, vagy az állami és társadalmi rend hatályosabb védelméről szóló törvénybe ütköző vagy vagyon elleni vétség miatt jogerősen elítéltek.

Az összefoglaló nyilvántartás alapján az illetékes miniszterek külön állapítják meg az orvosi és a mérnöki kamarák tagjaira vonatkozóan egyrészt a közszolgálatban álló orvosok és mérnökök, másrészt a magánorvosok és magánmérnökök 80 és 20 százalékos arányszámát. A bejelentéshez szükséges nyomtatványokat az ügyvédi, mérnöki és orvosi kamarák tagjai a kamaráknál szerzik be.

A rendelet második része minden munkaadóra vonatkozik, aki üzletében, üzemében vagy más vállalkozásában értelmiségi alkalmazottakat foglalkoztat. Az ilyen munkaadók kötelesek július 31-ig kimutatást készíteni azokról az értelmiségi munkakörben dolgozó és értelmiségi munkakörre képesített, de más munkakörben foglalkoztatott alkalmazottakról, akik 1938. március 1-én alkalmazásban állottak, továbbá azokról, akik ezen időpont óta kiléptek vagy március 1. óta tettek alkalmazva.

A bejelentésekhez szükséges különböző színű nyomtatványokat Budapesten a kerületi előljáróságoknál, vidéken a polgármesternél, illetve a községi előljáróságoknál lehet beszerezni és a bejelentést az Értelmiségi Munkanélküliség kormánybiztosához (Budapest, V. Klotild ucca 10/c) kell beküldeni.

A kormánybiztos és a mellé rendelt személyzet kötelesek a tudomásukra jutott üzleti vagy üzemi titkot hivatali titokként megőrizni. A bejelentéshez okiratokat nem kell csatolni, de a kormánybiztos a munkaadótól vagy alkalmazottjától felvilágosítást és okirati bizonyítékokat kívánhat.

Az alkalmazottak számarányát és illetményeinek arányát feltüntető bejelentéseket félévenként meg kell ismételni 1943 június 20-ig, amikor a társadalmi és gazdasági egyensúly biztosításáról szóló törvény teljesen végre lesz hajtva, hogy az alkalmazottak számarányának és illetményeinek a 20 és 80 százalékos arány szempontjából szükséges alakulása állandóan ellenőrizhető legyen.