Magyarország – Wolverhampton 0:0

Gólképtelenségről tett tanúságot a világbajnokságra készülő csatársor

Öt óra előtt két perccel lépett pályára sárga ingében, fekete nadrágjában a Wolverhampton Wanderers jól megtermett legénysége. Csupa izmos atléta képviselte a „farkasokat”. A pályára lépő angol együttest hatalmas taps és éljenzés fogadta.

Amikor a magyar csapat meggypiros ingében a pályára fut, dübörög az aréna, felhangzik a huj, huj, hajrá és a szűnni nem akaró éljenzés. Megjelenik a mérkőzés bírája, Majorsziky Ferenc. A kapitányok sorsolnak és kezdődik a játék, a magyar válogatott csapat első világbajnoki előkészítő próbája.

Sárosi indítja el a labdát és egymásután jönnek a passzok a magyar játékosoktól a magyar játékoshoz. Egy perce játszanak és még angol nem érintette a labdát. Kezdetnek elég jó. De aztán az angolok, Taylor-ja szereli Zsengellért és így most már az angolok adogatnak egymásnak.

Dudás jól kezd, de aztán mintha ellőtte volna puskaporát, sehogy sem talál önmagára. Titkos kap labdát, befelé húz a 16-os felé és onnan jobb lábbal gyengén kapu mellé lő. Korányi miatt az első kornert az angolok érik el. Sas az első labdát elügyetlenkedi, de azután szépen lefut, beadása a kapu elé száll. Zsengellér fejesét azonban védi Scott, az angol kapus.

Az angol jobbhátvéd azonnal feltűnik hatalmas rúgásaival. Indul is az angol támadás. Galley lapos lövése azonban Szabó prédája lesz. Viszonzásképpen Zsengellér ereszt meg hatalmas bombát, azonban a kapus macskaügyességgel vetődik és védi.

Sas kornert harcol ki, a labda az angol hátvéd fejét találja, aki elesik és a befutó masszőr élesztgeti. A kornert Sas már irányítja, és ekkor veszi észre Majorszky bíró, hogy a masszőr még a játéktéren tartózkodik. Fütyül, és újra rúgatja a kornert.

A játék változatos, Szabó könnyelműen rövidre ad ki egy labdát, amiből veszélyes helyzet keletkezik, Jones kiugrik, de szerencsére leadott labdája a középcsatárt lesen találja. Szép hosszú passzokkal dolgoznak az angolok. Sokat játszanak a szélekre. A jobbszárnyuk mutatkozik veszélyesebbnek.

A magyar csatársornak sehogy sem megy a játék. Sárosi dr. még alig rúgott labdába. Zsengellér sokat ront. Toldi igyekszik, aránylag a két szélső jelenti a legtöbb veszélyt az angol kapura. A kis Sárosi egyelőre még bírja az iramot, igaz, hogy nagy problémákat nem kell megoldania.

Nagyszerű akció következik. Sárosi Titkosnak ad, aki viszont Toldihoz továbbít. A balösszekötő gyönyörű lövést küld az angolok kapujára, de Scott védi. Egy kis magyar fölény alakult ki, mert a következő pillanatban már Sas lövéség védi nagy bravúrral Scott. A közönség tapssal jutalmazza a szép jelentet.

Újból a magyar csapat támad. Titkos tör a kapura, az angol Taylor a 16-oson belül faultolja, úgy hogy a magyar játékos megsérül. Erősen 11-es gyanús a helyzet, de kétségtelen, hogy a magyar bíró nehezen adhatta meg a büntető rúgást.

Titkost leviszik. Semleges bíró bizonyára gondolkodás nélkül megadja és már ezért is érdemes lett volna külföldi bírót hozatni. Titkos egyperces kezelés után ismét beáll. A másik oldalon Jones, a „6000 fontos” angol csatár kapu előtt toronymagasságban fölé lő. A tribünön meg is jegyzik, hogy ezt a mieink is tudják.

Újból magyar támadás hoz góllal kecsegtető helyzetet, azonban a csatároknak ezúttal nincsen szerencséje, de azt is el kell ismerni, hogy nagyon jó az angol kapus. Ezt bizonyítja a következő akció is, amikor Sas szépen lefut, jól bead, Zsengellér pompás fejese azonban a kapus zsákmánya lesz.

Dudás kornert vét, az angolok jobbszélsője elhelyezi a sarokra a labdát, azonban a rúgás pillanatában megszólal a bíró sípja, amely a gólnélküli félidő végét jelzi.


A második félidőben, az angol csapatban Galley megy hátra centerhalfnak, és a 18 éves Wright megy a jobbösszekötő helyére. Az angol csapat mindjárt nagy lendülettel támad és Kirkham labdáját Szabó csak bravúrosan menti.

Az angolok mintha felülkerekednének, Szabónak többször van alkalma tudását bebizonyítani. A magyar támadások ritkábbak. Túlságosan erőltetik a belső játékot, de vesztükre, mivel az angolok nem ismernek elveszett labdát és akárhányszor látjuk, hogy az angol balszélső a magyar balszélsőt szereli. Egyáltalában az angol játékosok nem ragaszkodnak eredeti beosztásukhoz, mindenütt ott vannak, ahol szükség van rájuk.

A játék hihetetlenül élénk, percről percre fokozódik. Sas és Titkos több veszélyes támadást vezetnek. A 8. percben nagy zavar adódik. Jones lő, Szabó elvetéssel kaparintja meg a labdát, amely kiperdült kezéből és úgy látszik, hogy túljut a gólvonalon.

Szabó elcsípi a labdát és kirúgja azt Majorszky bíró gólt ítél. A magyar kapus a bíróhoz szalad és a határbíróra hivatkozva, a gól annulálását kéri, mivel az szerintük nem volt túl a vonalon. Nagy zavar, a bíró a gólt annullálja.

Az angolok még hevesebben vetik magukat a játékba. Most Bryn Jones igazolja jó hírét, állandóan dolgozik, hol a jobbszélen, hol a balösszekötőben tűnik fel. A angolok kapásból továbbítanak minden labdát és érdekes látni,hogy akárhányszor a magyar játékos előtt, akik bár 4-5 méterrel vannak előnybe – elcsípik a labdát.

Zsengellér csakhamar rájön az angol játék ellenszerére. Kapásból továbbítja ő is a labdákat és a magyar csatársor így már többször vezet veszélyes támadásokat. Az angol védelem azonban biztosan rombol.

Toldi és az angol védők között többször kerül sor a közelharcra, amely azonban mindig sportszerű keretek között marad és nem mindit a magyar csatár hátrányára dől el. A magyar csatárok ívelt labdáit a kétméteres óriási kapus könnyen csípi el.

Az angol Westcot többször tör ki középen, de lövéseit, szerencsére nem kíséri siker. Az angolok vörös hajú jobbszélsője okoz több kellemetlen percet. De szerencsére a magyar csapat az utolsó tíz percben erősen felnyomul és Zsengellér, Sárosi, majd Titkos bombáit védi az angol kapus.

A játék kissé megkeményezik, Majorszky bíró több hibát követ el, amely azonban egyformán sújtja mind a két felet. Az utolsó percekben az angol jobbszárny veszélyes támadása már-már eredményesnek látszik, Szabó azonban Jones lövését kornerra üti, a kornert azonban a védők szerelik. Angol támadások közepette ér véget a mérkőzés.

A vendégcsapat beigazolta jó hírét. A játék mindvégig gyors és izgalmas volt. Az angolok bebizonyították, hogy mesterei ennek a játéknak, ha nem is mutattak be káprázatos trükköket, de labdakezelésük, átvételük és pontos – akár 40 méteres áthúzott leadásaik is – mindenkoron megtalálták a szabad embert.

Közvetlen védelmük hiba nélkül játszott, a halfsorban a fiatal Wright, majd Galley és Dorsett voltak a legjobb emberek, a csatársorban Maguire és Jones uralták a mezőnyt.

A magyar csapatban a közvetlen védelem kitűnően játszott, a halfsor és egyben a mezőny legjobb játékosa Lázár volt, míg a csatársorban Zsengellér és Titkos játéka érdemel megemlítést.