A BLKE nemzetközi teniszversenye

A francia Lesueur összeesett a kimerültségtől és feladta a küzdelmet

A BLKE többnapos teniszversenyének vasárnap az idő kedvezett. Ragyogó napsütésben kezdték meg délelőtt a mérkőzéseket. A vegyespáros küzdelemben a francia Lesuernek Paksyné volt a partnere. Ellenük a jugoszláv Kovács–Asbóth pár mérkőzött. Lesueurék 10:8, 3:6, 8:6 arányban győztek.

A meccs több mint két órát tartott. Délután nagy közönség jelent meg a Horthy Miklós úti díszteniszpályán. végig jelen volt Horthy Miklós kormányzó is.

A férfi egyes döntőjében Szigeti Lesueurrel mérte össze az erejét. Az első szettet Szigeti nyerte 6:3 arányban, utána a francia győzött 6:4-re. Aztán megint 6:3-as Szigeti győzelem következett, de a negyedik szetben Leseur 6:1-re nyert.

Ezután következett a döntő szet. 5:5 volt a gémarány, amikor a francia teniszező már nem bírta az iramot, a kimerültségtől összeesett, majd amikor magához tért, feladta a küzdelmet és így a férfiegyes versenyt Szigeti nyerte meg.

A női egyes döntő mérkőzésén a lengyel Jedrjezowska, a csehszlovák Müller-Heim kisasszonnyal mérkőzött. az első szettet a világhírű lengyel teniszezőnő 6:2 arányban megnyerte, míg a második szetben a csehszlovák hölgy 4:1 arányban vezetett. Ekkor sötétség miatt félbeszakították a viadalt. A BLKE versenyét hétfőn délután 3 órakor folytatják.