Légoltalom világszerte, a gázálarc viselése

Nemrégiben Varsóban lengyel iskolás leányok tartottak mentési gyakorlatokat. A „gázsérülteknek” jelzett társnőiket teljes szakavatottsággal kapták ölbe és vitték fel a segélyhelynek kijelölt szobába.
A német, olasz, lengyel és francia légoltalmi szervezeteken kívül, különösen a legutóbbi időben, az angol légoltalom fejlődött nagyot.

A londoni tűzoltóság hetente tart gázálarcban oltási gyakorlatokat! Egy égőnek feltételezett ház frontjára támasztott tolólétrákra gázmentes gumiruhákban, gázálarccal ellátott tűzoltók kúsznak fel mindmegannyi „kísérletek”. Portsmouthban, a fontos kikötővárosban a légoltalmi szervet rendkívüli módon fejlett!

Egy nemrégen megtartott gyakorlat alkalmával egy épülőfélben lévő ház „rombadöntött”-nek feltételezett részéből légoltalmi segédosztagok, tehát polgári lakosok, a romok között mentettek ki embereket, úgy, hogy az áldozatokat is pillanatok alatt láttak el gázálarccal, hogy azután kötelek és emelőszerkezetek segítségével helyezzék őket biztonságba.

Alig pár hete annak, hogy Angliában egyetemi hallgatókkal egy 40 kilométer hosszú menetet végeztettek. A nézőknek furcsa látványban volt részük, mert a fiúk egy része gázálarccal, a többiek anélkül meneteltek. Elől haladtak az álarcnélküliek, hátul a gázálarccal ellátottak. A menet alatt a fiúk nem ettek, nem ittak.

A gyakorlat célja annak megállapítása volt, mennyivel fáradtabbak az álarccal ellátottak, mint a többiek: A tapasztalat azt mutatta, hogy a gázálarcosok egy cseppet sem fáradtak ki jobban. mint a többiek, bár az álarcot egész idő alatt nem vehették le. Az angol ifjúságot lassan és rendszeresen szoktatják az álarc viseléséhez. Eleinte naponta egy, két óráig viselik, később már kétszer 24 és négyszer 24 óráig egyfolytában az evés időt leszámítva.

Nagybritannia nagy súlyt fektet arra, hogy a légoltalomban gyarmatainak lakosságát is alaposan kiképezzék. Singaporeban éppen úgy, mint Hongkongban, valamint Dél-Afrikában egyaránt láthatjuk gázálarccal ellátott katonáit, benszülötteit, a nőket és gyermekeket, a csecsemőket sem kivéve, amint az izzó napsugarakat semmibe sem véve, gyakorolják magukat a légoltalomban. Még a tevék is gázálarcot viselnek, sőt a kutyák is, mert ezeket az állatokat is a hadsereg szolgálatába állítják.

A légi támadófegyverek azonban napról-napra fejlődnek. Ami tegnap még egyedülálló és hatalmas volt, ma már túlhaladott! Az angol légihadgyakorlatok „verhetetlen hőse”, a Blenheim bombázógép például óránként 500 kilométer sebességgel száguld, hogy géppuskatornyaiból, gépágyúiból és gázpermetező berendezéseiből a halált ontsa az ártatlan lakosság millióira. A támadó légifegyverek ilyen nagyarányú fejlődéséhez kell a légoltalomnak is igazodnia. Itt a jelszó: „Haladni a korral” és egy percet sem mulasztunk!

A légoltalom fejlesztése ma már az egész világ gondja és kötelessége.