Huszadik század - történelem jelenidőben

Két hete már, hogy a képviselőházban az a nevezetes fordulat állott be, mely a kis obstruáló csoportot a czéltalan harcz beszüntetésére rábírta.
A sürgős állami feladatot képező törvényjavaslatok közül e két hét alatt elintézték a két legsürgősebbet: megszavazták a költségvetési felhatalmazást és az 1903-ki ujonczokat. Ezzel el van háritva a majdnem másfél éves obstrukczió két, sokakra nézve igen sulyos következménye: a régi katonák s a póttartalékosok visszatartásának kényszerűsége és a pénzügyi ex-lex.

Kissé hosszadalmasan bár, a kormány és a többség úgy látszik keresztül fog gázolni a nehézségeken.
A nehézségek azok, melyek az 1904-ki ujonczok, a horvát pénzügyi provizorium, az Olaszországgal kötött ideiglenes egyezmény jóváhagyása és a Németországgal való alkudozásokra felhatalmazó javaslatok megszavazását késleltetik. Hogy az ezekre vonatkozó törvényhozási működés a kátyuban meg ne fenekeljen, arra nézve rendkívüli vontató erő gyanánt hatnak azok a törvényjavaslatok, melyeknek a legmegátalkodottabb obstruálók sem mernek gátat vetni: ilyenek a vármegyei tisztviselők s a községi és körjegyzők fizetésrendezésére vonatkozó törvényjavaslatok, továbbá a beruházási javaslat, mely 320 millió korona hasznos befektetésével kívánja élénkíteni közgazdaságunk tespedő vérkeringését. Ezeknek a népszerűbb javaslatoknak letárgyalása öszszefügg ama többi említett javaslatoknak elintézésével, melyeket az obstrukczió műkedvelői hajlandók volnának huzni-halasztani.

Az Olaszországgal kötött ideiglenes kereskedelmi szerződés ellen érdemileg senkinek sem volt kifogása.
Mindenki belátja, hogy bár erre a kormánynak a kért felhatalmazása megszavazva nem volt, nagy mulasztást követett volna el a kormány, ha ideiglenes megállapodás útján meg nem mentette volna az országot a szerződés nélküli állapottól s egyúttal a kártékony borvám záradéktól is.

Nagyobb jelentőségű az Olasz- és Németországgal kötendő –végleges – kereskedelmi szerződés iránt megindítandó tárgyalásokról szóló törvényjavaslat.
Csakhogy a külállamokkal kötendő szerződéshez Ausztria hozzájárulása is szükséges volna, ámde ott most is dühöng az obstrukczió, melynek megszüntetésére kilátás nincs. A cseh-német gyűlölködés nemcsak hogy nem enyhült, hanem annyira elmérgesedett, mint még soha. Ennek pedig nagyon fontos következményei vannak és lesznek. Minket közvetlenül érint az a következmény, hogy a reichsrathban az obsrukció abbanhagyására bírni, meghiusult.

Két igen nagy különbség van a magyar és az osztrák obstukczió közt.
Az egyik az, hogy a magyar kormány háta mögött erős és tömör többség állott, ellenben az osztrák kormánynak többsége nincs. A másik, még ennél is fontosabb különbség, hogy Magyarországban a többség és az obstruáló kisebbség vágyai és törekvései, bár eltérnek egymástól, nem ellentétesek egymással.

Nincs tehát kilátás arra, hogy a reichstathban megszünjék az obstrukczió.
Ennél fogva nincs kilátás, hogy a vámszövetséget és az autonom vámtarifát a reichsrathtal meg lehessen szavaztatni. Érdemes itt megjegyezni azt is, hogy az osztrák képviselőház bizottsága, mely a vámtarifajavaslatot tárgyalta, függőben hagyta mindazokat a pontokat, melyek némileg magyar érdeket elégítenek ki, a sajtó és a közigazgatási testületek ezeknek megváltoztatása mellett izgatnak. Ugy áll tehát a helyzet, hogy ha valamiképen lehetséges lenne is az osztrák parlament munkaképességét egy időre helyreállítani, akkor is aligha lehetne vele megszavaztatni olyan vámtarifát, melybe Magyarország is belenyugodhatnék.

A helyzet tehát az, hogy rendes törvényes uton, a reichsrath szavazással nem lesz vámszövetség és nem lesz vámtarifa.