A hónap rövidhíreiből

A székelyek kivándorlása Amerikába

Eddig a székelyek Romániába mentek át munkára, a honnan könnyen hazatérhettek.
Most már ők is Amerika felé fordultak. Két esztendő előtt még csak 339 ment Amerikába a székelyföldről, tavaly már 1126. Romániába ugyancsak a tavaly 10.750-en kaptak utlevelet. Amerikába törvényhatóságok szerint: Udvarhelymegyéből 412-en, Csíkmegyéből 383-an, Háromszékmegyéből 242-en, Marostordából 89-en.

A kivándorolt székelyek sok pénzt küldenek haza Amerikából.
Némelyik félév alatt, mások egy év alatt kifizetik itthon csinált adósságukat. Ezek a példák a pénzt szerető, vagy adóssággal küzdő székelyekre fölöttébb károsak s a hatóságok és lelkészek intő szavai alig hatnak.  

  

Rózsa Sándor betyárja

Az alföldi betyárvilág már rég letűnt.
A tanyákat látogató szegénylegények részint kipusztultak, részint elültek vagy a fegyházakban vagy szerzeményökön, Rózsa Sándor bandájának, ha vannak még élő tagjai, már nem működnek, egynek kivételével, kit roskatagon, betegesen szállítottak a napokban Váczra.

Miskolczi Mihály a neve a vén bűnösnek.
Annak idején Rózsa Sándor bandájának egyik legveszedelmesebb tagja volt. Miskolczi most 70 éves, idejének jórészét börtönbe töltötte. Az öreg betyár lopás miatt lesz két évig a váczi fegyház lakója. 

Beruházási kölcsön

A legközelebbi napokban Lukács László pénzügyminiszter 320 millió koronát igénybe vevő beruházási javaslatról tesz előterjesztést a képviselőháznak.
Ez az összeg az ország különböző részeiben teljesítendő közmunkára, vasutakra, országutakra szükséges. A kormány több esztendőre osztja föl a szükséget, de mindenesetre tekintélyes összeget (mint mondják 75 millió koronát) fog a folyó év szükségleteire fordítani, a fenmaradó összegeket pedig akkor fogja felhasználni, ha arra szükség mutatkozik. A pénzügyminiszter, a mint a Széll-kormány által beterjesztett beruházási javaslatnál is előfordult, felhatalmazást fog kérni arra, hogy a szükségletek fedezésére 4 százaléknál többet nem kamatozó koronajáradékot bocsáthasson ki.