Szent István napja Budapesten

Eddig még soha nem látott pompával és áhitattal ünnepelte a magyarság első szent királya napját, augusztus huszadikát. Százezrek áradata indult meg a budai vár felé a nevezetes napon, hogy jelen lehessen a Szent Jobb körmeneten, amely felejthetetlen látványt nyujtott.

A pompa lenyűgözött mindenkit, aranyos palástú főpapok, daliás katonák, festői öltözetű testőrök, csillogó, nemes kövekkel ékesített díszmagyarok és a gyöngyösbokrétások színpompás népviseleteinek sora kápráztatta a nézőket, akiket a világ minden tájáról Budavárába vonzottak a szentistváni ünnepségek.

Külön eseménye volt az idén a körmenetnek, hogy Székesfehérvárról egyházi és világi előkelőségekből álló küldöttség az első magyar király fejereklyéjét őrző arany hermát Budapestre hozta és végigvitte a díszes körmenetben. Most történt különben először, hogy Szent István fejereklyéjét és a Szent Jobbot egyszerre együttes tiszteletben részesítették.

Vitéz nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója teljes tengernagyi díszben, mellén a magyar érdemrend selyemszalagjával vett részt a Szent Jobb körmeneten.

A székesfehérvári küldöttség tagjai a Szent Jobb körmenetben viszik az első magyar király fejereklyéjét a díszes arany hermában.

Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás a körmenetben, mögötte József és József Ferenc királyi hercegek, akiket a kormány tagjai és a tábornoki kar követ, a testőrök és a hajduk sorfala között.

Vitéz Imrédy Béla miniszterelnök a menetben, mellette Jobbról és balról báró Perényi Zsigmond koronaőr és egyszerű papi ruhában Kornis Gyula, a képviselőház elnöke.

Szent István napján hagyományos külsőségek között, katonai pompával avatták fel a Ludovika Akadémián a nemzeti hadsereg új hadnagyait.

A hadnaggyá avatás felemelő szertartása után a kormányzó képviseletében megjelent vitéz Sónyi Hugó gyalogsági tábornok, a honvédség főparancsnoka kézfogásával tüntette ki a felavatott hadnagyok rangelsőjét.