Internálótábort építtet a belügyminiszter Egerben

Eger, augusztus 28.

Érdekes és izgalmas gyűlést tartott Eger városának képviselőtestülete: a rendes havi közgyűlés során tárgyalta a belügyminiszternek azt a leiratát, amelyben területet kér Eger várostól, hogy azon internálótábort építhessen. Frank Tivadar helyettes polgármester közölte, hogy a belügyminisztérium terve szerint körülbelül ezer őrizetbe vett személyt akarnának a negyven holdnyi tábor területén foglalkoztatni.

A képviselőtestület úgy határozott, hogy elvben hozzájárul a belügyminiszter tervéhez, de kijelenti, hogy a város egyelőre területről nem tud gondoskodni. Óriási botrány és kiabálás tört ki akkor a képviselőtestület tagjai között:

- Nem kell Egerbe internálótábor! Nem kell nekünk ez a veszedelmes népség! – kiáltozták és percekig tartott, amíg a vihart el lehetett csitítani. A polgármesterhelyettes ezután kijelentette, hogy Eger számára előnyös lenne, ha az internálótábort a városban építenék fel, mert egyrészt sok építőmunkást foglalkoztatnának, másrészt pedig az ezerfőnyi internált és őreik jelentősen fokoznák a fogyasztást. A közgyűlés ekkor megváltoztatta előbbi határozatát és úgy döntött, hogy hozzájárul az internálótábor létesítéséhez és felhatalmazza a polgármestert, hogy lehetőleg a városi legelő környékén jelölje ki az internálótábor céljaira alkalmas területet.