Három hónapja nem fizetnek házbért az Andrássy úti nyilasok

„Negyvenezer pengő a károm” – mondja a háztulajdonos, Achmed Mirza hercegné

A Magyar Nemzeti Szocialista Párt Hungarista Mozgalom nevű nyilas pártnak az Andrássy út 60. számú házban van a helyisége. Amióta az Imrédy-kormány erélyes kézzel látott hozzá a felforgató mozgalmak megfékezéséhez, az Andrássy úti párthelyiséget egyre kevesebben látogatják s a pártszervezés és agitáció is egyre szűkebb keretek közé szorul. Nyilvánosságra ebből az került, hogy a „Magyar Nemzeti Szocialista Párt Hungarista Mozgalom” hónapok óta adós a házbérrel.

Az Andrássy út 60. számú házat, amely Perlmutter Izsák festőművész tulajdona volt, a festő halála után a Pesti Izraelita Hitközség örökölte, azzal a kikötéssel, hogy a haszonélvezeti jog Perlmüller özvegyét és leányát illeti, aki Achmed Mirza perzsa herceghez ment feleségül.

A hercegné már többízben felszólította a házában lakásokat bérlő nyilasokat a bérhátralék megfizetésére, de ez eddig nem történt meg, úgy, hogy a nyilasok egyes lakásokért már háromhavi lakbérrel tartoznak. A nemfizetésen kívül a háztulajdonost még az a kellemetlenség is érte, hogy az Andrássy út 60. lakói – köztük Szilágyi Lajos kamarás, felsőházi tag is – egymásután elköltöztek, úgyhogy jelenleg az egész épület üresen áll – csak a nyilas keresztesek vannak még ott. Beszéltünk erről Achmed Mirza hercegnével, aki nagyon el van keseredve nemfizető bérlői ellen.

- Kérem, nekem előkelő lakóim voltak, méltóságos urak, de mindenki elköltözött… Legutóbb is egy őrnagy hagyta itt a házat miattuk és ők még a lakbérrel is adósok maradnak! Egy ügyvéd három hónap előtt ideköltözött azzal, hogy két hétig akar csak itt maradni, egy 1200 pengős bérű négyszobás lakásban. A párt több ízben ígérte, hogy megfizeti a lakbérét, de eddig egy fillért sem láttam. Amikor a lakók kezdtek elköltözni, Széchényi gróf kijelentette, hogy rövidesen kibérli az egész házat, az összes helyiséget, de ez is csak ígéret maradt. Azt mégsem lehet kívánni tőlem, hogy két lakó kedvéért üresen tartsak egy tizennégy lakásos bérházat! Az adóhivatallal is bajaim annak, mert plakátokkal leragasztották a kiadó lakások tábláját úgy, hogy még ma sem tudtam bebizonyítani az adóhivatalnak, hogy azokat is nem a párt bérli.
Körülbelül 40.000 pengő a károm – folytatja Achmed Mirza hercegné.- Ennyit mégsem fizethetek rá a házamra azért, hogy szállást adtam a nyilakoknak!

A hercegné erélyes felszólítólevelet írt a Magyar Nemzeti Szocialista Párt Hungarista Mozgalom-helyettes vezérének, Széchényi Lajos grófnak, hogy azonnal fizesse ki a lakbérhátralékot és adja ki az összes üresen álló lakosokat, mert különben kénytelen lesz megtenni „a legerélyesebb lépéseket”.
Eddig azonban a hercegné sem bért nem kapott, sem lakó nem jelentkezett..