Rövidek

Eden „elégedett és boldog Angliát” akar teremteni
London, november 13.
(Az Információ jelentése.) Eden volt külügyminiszter Leamingtonban folytatta a kormányt támadó beszédsorozatát. Bejelentette, hogy új mozgalmat indít, amelynek célja egy központosító pártalakítás. A volt külügyminiszter beszédében újból feltűnően hangsúlyozta, hogy bizonyos népjóléti intézkedések feltétlenül szükségesek. Elégedett és erős Angliát kell teremteni.

Eden legújabb beszédével kapcsolatban újból komolyan mérlegelik a volt külügyminiszter pártalakítási tervét. A vasárnapi vezető lapok: az Observer és a Sunday Times politikai körök véleményével ellentétben úgy látják, hogy a közeljövőben nem kerül még sor az új pártalakításra, mert Eden maga sem gondol arra, hogy másid kibontsa az új párt zászlaját.

Zsinagógákat pusztítottak el és üzleteket fosztottak ki Danzigban

Varsó, november 13.
Danzigban folynak a zsidóellenes zavargások. Reggeli 3 óra tájban fiatalemberek felgyujtottak két zsinagógát. Az egyik teljesen elpusztult, a másodikból a négy fal maradt meg. A danzigi területre eső városokban a zsidó üzletek nagyrészét kifosztották, ablaktábláikat betörték. Egyes lapok jelentése szerint több danzigi zsidót személyében is bántalmaztak.

A jugoszláv külpolitika célja: teljes együttműködés a magyar szomszéddal – írja a „Novosti”
Belgrád, november 20.
A Novosti című zágrábi lap azt írja, hogy Kánya külügyminiszter legutóbbi nyilatkozata Jugoszlávia és Magyarország baráti viszonyát hangoztatta és Imrédy miniszterelnök nyilatkozatának külpolitikai részében megerősítette Kánya Kálmán külügyminiszter kijelentését.

Jugoszlávia külpolitikáját – mondja további a lap – mindenkor a szabadelvűség és a hűség jellemezte külpolitika irányvezetése a magyar szomszédokkal való teljes összhangú együttműködést célozza. Az út amely idáig elvezet, nem is olyan hosszú, mert a két ország között nincsenek súlyos problémák.

Az új Imrédy-kormány

A nagy külpolitikai események lezajlása után, a parlamentáris szokásokhoz híven vitéz Imrédy Béla miniszterelnök felajánlotta lemondását és a Kormányzó Úr Őfőméltósága újból Imrédy Bélát bízta meg a kormány alakításával. Magyarország új kabinetle gyorsított ütemben fogja megvalósítani az ország felvirágoztatását célzó reformokat. Az új kormány tagjai díszmagyarban tették le az esküt. Ülő sor balról jobbra: Kánya Kálmán külügyminiszter, vitéz Imrédy Béla miniszterelnök, Teleki Pál gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter. Álló sor balról jobbra: gróf Teleki Mihály földmívelésügyi miniszter, Kundera Antal ipar- és kereskedelemügyi miniszter, vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter, Tasnádi Nagy András igazságügyminiszter, Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter, Bartha Károly honvédelmi miniszter és Jaross Andor tárcanélküli miniszter.


Francia kék könyv a cseh kérdésről
Párizs, november 28.
A Quai d’Orsayn kijelentették, hogy a francia külügyi kormány a hó végén. „Kék könyv” formájában nyilvánosságra fogja hozni mindazokat a diplomáciai okmányokat, amelyek a csehszlovák kérdés körül szeptember havában lezajlott nemzetközi válsággal állanak összefüggésben.