Új rendszer a repülésben

Az elmúlt hetekben bekövetkezett repülőgép szerencsétlenségek egyre szélesebb körben foglalkoztatják a nyilvánosságot. A repülés biztonságába vetett hit, mintha pillanatnyilag megrendült volna, különösen az idősebb, konzervatív emberekben.

A kishitű, repüléstől félők tartózkodására azonban már több oldalról is érkezett válasz: mindenekelőtt tízezer magyar fiatalember jelentkezett pilótakiképzésre, röviddel később publikálták a statisztikai kimutatásokat, amelyekből kiderült, hogy minden közlekedési eszköz közül aránylag a repülőgép követeli a legkevesebb áldozatot, következésképpen a vasút például veszélyesebb jármű, mint a levegőben szálló repülőgép.

Azoknak azonban, akiknek ez sem elég, a repülőgépkonstroktőrök az eddigieknél még nagyobb biztonságot nyujtó légimadarakat szerkesztenek. Az új repülőgépszabadalmak sorában nagy feltűnést keltett Herman Kuhn amerikai mérnők konstrukciója, amely különösen a hosszújáratú tengerek felett közlekedő posta és utasszállító gépnek lesz majd alkalmas.

Az újfajta repülőgép lényegében nem más, mint a léghajó és a legújabb típusú négymótoros utasgép ötletes kombinációja. A feltaláló repülőgépét héliummal töltött ballonnal kötötte össze. A tojásalakú áramvonalas óriástömlő a mótorhiba esetén a levegőben ugyanazt a szerepet tölti majd be, mint vízben a mentőöv. A nehéz helyzetbe jutott gépet a levegőben tartja mindaddig, amíg a pilótának sikerül kijavítani a hibát. Az új konstrukciótól az amerikai szakkörökben nagyon sokat várnak, az a vélemény, hogy valóságos új rendszert teremt meg a repülésben.

Ugyanakkor azonban, amikor Amerikában ilyen szépen dolgoznak, Európában sem maradnak tétlen. Varsóban elkészítették a legújabb sztratoszféraballont, a Gwiazda Polski nevű léggömböt, amelynek segítségévei a magas légrétegek titkait fogják kikutatni, hogy az új felfedezéseket a repülés számára hasznosíthassák.