Megkezdődött a műkorcsolyázók és jéghokizók nagy „hadgyakorlata”

Vasárnap mozgalmas élet volt a városligeti Műjégpályán. A közönség nagy számban kereste fel a kitűnő műjeget és a kora reggeli óráktól kezdve késő estig víg sportélet uralkodott a BKE pompás jégsporttelepén.

A versenyzők az egész vonalon megkezdték a nagy „hadgyakorlatot”. Reggel 8 órakor jéghoki tréning volt. A Budapesti Korcsolyázó Egylet két csapata mérkőzött egymással és kipróbálták Grünnt, a kitűnő pozsonyi játékost, aki jelenleg a budapesti Műegyetem hallgatója. Grünn bevált és ő lesz a BKE kapusa.

A déli órákban a műkorcsolyázók léptek a porondra. A legfrissebb Kállay Kristóf volt, akit a szakértők külön is figyeltek és általános volt a megállapítás, hogy a magyar műkorcsolyázásnak ez a nagy tehetsége Londonban rendkívül sokat tanult és az elsajátított új gyakorlatok majd nemzetközi téren is kamatoztathatók lesznek.

Most kezdte meg tréningjét Terták Elemér, a tavalyi bajnok is. A hölgyek közül Szilassy Nadinka és Erdős Klári gyakorlatoztak. A Botond-lányok még nem jelentek meg, mert – amint más helyen beszámoltunk – ők Londonban szerepeltek rendkívül nagy sikerrel.