Az ó-év története

Január

Darányi miniszterelnök újévi beszédében a szociális reformok megvalósítását ígéri. Goga román miniszterelnök megerősíti a német-román barátságot. Ciano gróf és Schuschigg kancellár Budapesten leszögezték a magyar katonai egyenjogúság megvalósításának időszerűségét. Chautemps francia miniszterelnököt leszavazták. Vitéz Endre Lászlót Pest vármegye alispánjává választják.

Február

Horthy kormányzót nagy lelkesedéssel fogadják Lengyelországban. Tasnádi Nagy András a NEP elnöke. Ribbentropp az új német külügyminiszter, Göringet vezértábornaggyá nevezi ki a kancellár. A Goga-kormány lemond, a főhatalom Károly király kezében összpontosul. Hitler meghívja Schuschniggot Berchtesgar denbe, ahol órákon át tárgyal vele. A megegyezés nyomán átalakul az osztrák kormány. Eden lemond, Chamberlain védi Rómát, Szálasi pártját feloszlatják és a vezetőit rendőri felügyelet alá helyezik.

Március

Darányi miniszterelnök elmondja győri beszédét. Imrédy tárcanélküli miniszter lesz. Reményi-Schneller Lajos, Marschall Ferenc és Mikecz Ödön lépnek be a új kormányba. Schuschnigg kancellár váratlanul népszavazást rendel el. Ausztriában forradalmi hangulat. Schuschnigg lemond. Seyss Inguart a polgárháború elkerülésére való hivatkozással Hitlertől katonai segítséget kér, a német csapatok 12-én átlépik az osztrák határt és néhány nap alatt bevonulnak Ausztriába, London, Párizs tiltakozik. Hitler visszautasítja a beavatkozást. Az Anschluss történelmi ténnyé válik. Blum lesz az új francia miniszterelnök. A Házban beterjesztik a titkos választójogi javaslatot, Anglia csak akkor harcolna Európában, ha Németország megtámadná Franciaországot, nem köti le magát Csehország mellett. Előtérbe kerül a szudétanémet kérdés! A Ducei Olaszország nyol-kilenc millió embert tud mozgósítani!


Április

Horthy kormányzó úr őfőméltósága rádiószózatot intéz a nemzethez és országszerte nagy visszhangot keltő beszédével megbélyegzi a rendbontókat! Népszavazás a német birodalomban. A Ház elé terjesztik a „zsidótörvény” javaslatot és a költségvetést. Daladier az új francia miniszterelnök. Aláírják az olasz-angol egyezményt, megkezdődik az olasz-francia tárgyalás. Codreaut félévi fogházra ítélik. A szudéta németek nyolc pontba foglalt memorandumot intéznek a cseh kormányhoz, amelyben önrendelkezési jogot követelnek.

Május

A felvidéki magyarság követeli kisebbségi jogai érvényesítését. Nyolcvanegy pontban foglalt emlékiratot nyújt át a cseh kormánynak. London és Párizs a svájcihoz hasonló államrendszert ajánl Csehországnak. A képviselőház megszavazza a sajtó rendészeti, az egyesülési szabadsággal való visszaélésről és a társadalmi egyensúly biztosításáról szóló törvényjavaslatokat. A köztisztviselők politikai szereplését rendelettel szabályozzák. Hitler Rómában! Rothermere: „Meglehet, hogy Csehország egy szép napon megszűnik.” Berlin teljes őrkormányzatot követel a szudéták számára. A cseh válság feszültségben tartja egész Európát, Goga meghal. Százezrek részvételével zajlik le a budapesti eucharisztikus világkongresszus. Darányi Kálmán lemond. Imrédy Béla az új miniszterelnök.


Június

A cseh hadsereg hármas erődvonalat épít a határokon. Véres incidensek a szudéta földön. Bornemisza Géza Hitlerhez utazik. Sztrangavszky Sándor az új földmívelésügyi miniszter földreformot ígér és programot ad a Házban. Imrédy Béla Debrecenben hirdeti meg a cselekvő politika célkitűzéseit. A Főméltóságú Kormányzót 70-ik születésnapja alkalmából bensőséggel ünnepli az egész ország és táviratban üdvözlik az európai államfők.

Július

Imrédy miniszterelnök és Kánya külügyminiszter Rómába utaznak. Kiadják az időszaki lapok új engedélyezéséről szóló rendeletet. Hóman Bálint lemond tárcanélküli miniszterségéről. Az angol királyi párt világraszóló pompával fogadja a francia főváros. A japán-szovjet ellentétek kiéleződnek. Az angol-olasz-német megegyezésről és a cseh kérdés rendezéséről nyilatkozik az alsóházban Halifax Lord külügyminiszter. Benes és Hodzsa kétszínű politikája megakadályozza a megegyezést a csehek és a kisebbségek között.

Augusztus

Dörögnek az ágyuk és robbannak a bombák az orosz-mandzsu határon. Runciman Lord Prágában a cseh-német kérdésben közvetítő tárgyalásokat folytat. Romániában új törvény biztosítja – papíron – a kisebbségek jogait. Határsértések történnek a német-cseh határon. Fokozott erővel folytatódik a magyar honvédség fejlesztése. Hlinka András, a tót néppárt vezére meghal. A kormányzói párt káprázatos ünnepséggel fogadják Németországban. Az utazáson résztvesznek Imrédy miniszterelnök és Kánya külügyminiszter is. A kisantant külügyminiszterei a blédi konferencián elismerik fegyverkezési egyenjogúságunkat. A felvidéki magyarok szuverén önkormányzatot követelnek, Benes kiáltványban jelenti be a körzeti önkormányzaton nyugvó alkotmánytervezetet. Megjelenik a sajtókamarai rendelet.


Szeptember

Londonban lázas tevékenység. Párizsban izgalom. Berlinben szilárdság. Prágában káosz. Rómában éber megfigyelés! Imrédy döntőfontosságú reformokat jelent be a kaposvári nagygyűlésen. A francia kormány a Maginot-vonal megerősítésére tartalékosokat hív be. Hitler Nürnbergben kiáltványban jelenti be, hogy a németellenes blokád gondolatát, mint hatástalant, el kell temetni. Megszakadnak a szudéta-cseh tárgyalások. Benes: „Nem félek a bonyodalmaktól, mindig optimista voltam és az is maradok!” Prága elkészíti a negyedik kibontakozási tervet. Hitler: „Követelem, hogy a csehszlovákiai német elnyomása szűnjön meg, ha a szudéták nem tudnak jogot és segítséget találni, tőlem kapják meg mind a kettőt!” Csehországban elrendelik a statáriumot és az összes kisebbségi pártokat feloszlatják. Hadgyakorlatok folynak a Magyarország északi részében. Világszenzáció: Chamberlain Hitlerhez utazik Berchtesgadenbe. Henlein: „Vissza akarunk térni a Birodalomba.” A magyar kormány tiltakozik Prágában, a határokon végrehajtott katonai intézkedések miatt. Mussolini: „Csehországnak vissza kell adnia azokat a területeket, amelyeknek nem cseh a lakossága!” Imrédy és Kánya Hitlerhez utaznak. Budapesten a tüntetők százezrei követelik a Felvidék visszacsatolását. Chamberlain és Hitler Godesbergben találkoznak másodszor. Hilter ultimátuma: ”Tíz napon belül vissza kell adni a szudéta földet!” Hodzsa lemond, Sirovy az új miniszterelnök. Megmozdulnak a tescheni lengyelek. Prága elrendeli az általános mozgósítást. Éjjeli légvédelmi gyakorlat Budapesten. A világháború veszélye elhárul: Münchenben összeül a sorsdöntő négyhatalmi értekezlet, amely a magyarlakta területek visszacsatolásáról is határhoz.

Október

A német csapatok bevonulnak csehországba és békésen foglalják el a szudéta területeket, a lengyel csapatok pedig Teschent. A magyar kormány tárgyalásokat kezd Prágával a magyarlakta területek átadására vonatkozó tárgyalások. Csapataink bevonulnak Ipolyságra és Sátoraljaújhely felszabadult részébe. A szlovák pártok Zsolnán kimondják az önrendelkezést, a ruszinok Magyarországhoz való csatolásukat kérik. A magyar bizottság félbeszakítja a tárgyalásokat és Komáromból hazatér. Kormányunk a döntést diplomáciai útra tereli és behív öt korosztályt. Diplomáciai erőfeszítéseink eredményeként Prága elfogadja a német-olasz döntőbíráskodást. A lengyelek közös magyar-lengyel határt követelnek. Bródy ruszin miniszterelnököt letartóztatták.


November

Ciano és Ribentropp döntő ítéletével húsz év után visszakapjuk a Felvidék magyarlakta területeinek egyrészét. A kormány hatalmas arányú erőfeszítéseket végez a visszacsatolás katonai lebonyolítására. Csapataink megszállják a felszabadult területeket. Horthy Miklós Őfőméltósága bevonul Komáromba, majd Kassára. A képviselőház elfogadja a Felvidék visszacsatolásáról szóló törvényjavaslatot. Megalakul az önálló szlovák és ruszin kormány. Imrédy Béla lemond, Bornemisza Béla és Mikecz miniszterekkel együtt. A második Imrédy-kormányban helyet foglal Jaross Andor is, mint felvidéki miniszter. Ernszt Sándor és Kemal pasa meghal. A NEP képviselőtagjainak egy csoportja Sztranyovszky Sándor vezetésével kilép a pártból és másnap a napirendi vitánál leszavazza a kormányt. A Házat elnapolják. Imrédy lemond, megkezdődnek a kormányzói kihallgatásnak, amelynek eredményeként a Kormányzó nem fogadja el a miniszterelnök lemondását.

December

A felvidéki képviselők ünnepélyesen levonulnak a magyar parlamentbe! Az új ülésszakában először a honvédelmi törvényjavaslatot tárgyalják. Kánya Kálmán lemondása után Csáky István gróf az új külügyminiszter. Kiélesedik az olasz-francia helyzet, az olaszok terület-követelései miatt. Chamberlain együttműködésre hívja fel Németországot a háború veszedelmeinek kiküszöbölésére. A Felvidéken életbe lép az ősi vármegyei beosztás. Kinevezik a Felvidék új főispánjait. Az új zsidó-törvényjavaslatot elfogadja a minisztertanács. Ciano gróf karácsony hetében a kormányzó úr vendége.