Nagy tűz pusztított vasárnap a Fenyves Áruházban

Vasárnap reggel fél tíz órakor jelentették a központi tűzőrségnek, hogy a Kálvintéri Fenyves Áruház épületéből lángnyelvek csaptak ki. A tűzoltóság nagy készültséggel robogott ki a Kálvin térre. Feltűnést keltett az uccán, hogy a tűzoltóautók nem szirénáztak.

Ennek az volt a magyarázata, hogy az égő áruház tőszomszédságában, van a Kálvin téri református templom, ahol ebben az időben éppen istentiszteletet tartottak.

A tűzoltók finom tapintattal mellőzték a szirénazúgást, nehogy zavarják a hívők ájtatosságát. Mire a tűzoltók megérkeztek, a rendőrség már lezárta az egész Kálvin teret, a villamosokat megállapították, az autóbuszokat más irányban terelték. Rengeteg ember gyűlt össze és a környező házakból nézték a tűz félelmetes pusztítását és a tűzoltók bravuros munkáját.

A tűzoltók gázmaszkosan, csákánnyal bezúzták az áruház három nagy földszinti kirakatablakát és azon át hatoltak be az épületbe. A többi kirakat betörésére már nem került sor, mert a vastag üveget a hőségtől sorra pattantak el robbanásszerű dörejjel és a szilánkok szétrepültek az egész téren.

A tűzoltók megállapították, hogy a kétemeletes épület első emeleten keletkezett a tűz, onnan csapott át a földszintre. Félórai megfeszített munkával elfojtották a lángokat, ekkorra azonban a földszinten és az első emeleten már az egész berendezés elégett.

Főként női divatáruk pusztultak el. A kár egyenlőre ismeretlen, minden bizonnyal több tízezer pengőre rúg. A tűz okát még nem állapították meg, a tűzvizsgálat szerint rosszul szigetelt villamos vezetékből pattant ki szikra. Hétfőn részteles tűzvizsgálat deríti ki a rejtélyes vasárnapi tűz okát.