Képzőművészeti szemle

Őszi tárlat

A Képzőművészeti Társulat nagy fába vágta fejszéjét: megkísérelte kiállítási színvonalának emelését. Mégpedig úgy, hogy tagjainak tömeges felvonultatása helyett csak néhány művészt hívott meg, és ezek gyűjteményeiből rendezte meg őszi tárlatát, ahol még Feszty Árpád és a magyar akvarell- és pasztellfestők műveit láthattuk.

Efféle kiválogatással különösen akkor érhetne el igazi sikert, ha a társulat kebelébe visszatérnének azok a kiváló művészek, akik helytelen politikája következtében kénytelenek voltak kiválni. Mert a mai helyzetben megkísérelt válogatás akármennyire is használt a leggyöngébbek mellőzésével, még mindig nem elegendő javulás, a kiválogatottak között több jó művészt szerettünk volna látni.

A legfrissebb és legművészibb anyagot a vízfestők termei szolgáltatták, ahol Szőnyi István akvarelljei mellett az erőteljesen fejlődő Kirchner Gusztáv vízfestményei jól megállták helyüket.