A Föld leghatalmasabb építménye

Cheops egyiptomi fáraó, vagy háromezer esztendővel Krisztus születése előtt, roppant arányú vállalkozásba fogott. Megparancsolta országa munkabíró lakosságának, emeljen számára akkora síremléket, hogy az nagyságával, arányaival évezredek múltán is hódolatra késztesse az utódokat. Olyan arányú épitőmunka indult meg a királyi parancsra, amilyet addig nem látott a világ.

Százezer ember húsz esztendőn át hordozta a mázsányi sziklatömböket és több mint 54.000 négyzetméteres alapzaton egy 145 méter magas gúlát torlasztott fel belőle. Több mint két és félmillió kőtömeget halmoztak ennek a gúlának a testébe - pedig akkor nem voltak mai értelemben vett gépek s hírét sem ismerték a gőzgépes, motoros emelődarúknak.

Az ókori mérnököknek olyan szédületes teljesítménye volt ez, amivel a legutóbbi időkig a mai technika sem tudott versenyre kelni. Igaz, hogy emeltek már a Cheops-gúlánál magasabb építményeket is. A párizsi Eiffel-torony például 300 méter magas. A mi lakihegyi rádiótornyunk 314 méterre szökik fel.

New-Yorkban, a Chrysler-ház magassága 325 méter, világ legmagasabb felhőkarcolója, Empire State-épület pedig megközelíti a 400 métert. De ennek a gúlának két és fél millió köbméteres tömegével egyik sem veheti fel a versenyt. Sokan azt hitték, hogy még jó ideig ez marad a Föld leghatalmasabb építménye.

Amerika mérnökeinek - és tudósainak kellett jönniök, hogy megdöntsék az egyiptomi fáraók ötezeresztendős építési rekordját. Csak rövid ideje, hogy elkészült és dolgozik az amerikai Colorado-folyón, Arizona és Nevada államok határán, a Boulder-gát, mely még a Cheops-piramist is lefőzi. Nem csak azzal, hogy 222 méter magas, hanem tömegével is. A roppant gáttestet 2.700.000 köbméternyi betontömeg alkotja, sokkal több, mint amennyi kő van a Cheops-gúla anyagában.

Ilyen hatalmas betonfallal lehetett csak megrendszabályozni a szeszélyes, vad Colorado folyam hullámait. Többi méretei éppen ilyen rendkívüliek. Majd 40 milliárd köbméter vizet tárolhat és a belsejében elhelyezett vízturbinák 1,835.000 lóerőt fejtenek ki. Ez a kolosszusi mű, Amerika büszkesége, most a Föld leghatalmasabb építménye.

Rekordja azonban máris veszélyben forog. Most épül Washington államban, a Columbia folyón a Grand Coulee-gát, melyet az amerikaiak büszkén így emlegetnek: ,,the biggest thing on earth” - a legnagyobbja tárgy a Földön. Mindenesetre a legnagyobb, amit emberi kéz valaha alkotott. Nem lesz olyan magas, mint a Boulder: csak 167 méter, de a Boulder gát egész betonanyagát el lehetne helyezni alapzatában.

1310 méter a gátszörnyeteg hossza (a Boulderé „csak” 335) s testének tömege négyszerte haladja meg a Cheops gúláét. Ebből a betontömegből egy háztömbnagyságú és az Empire épületnél négyszerte magasabb építményt emelhetnénk. Négy akkora óceánjáró férne el tetején, mint az angol „Queen Mary”, a világ legnagyobb hajója.

Az Egyesült-Államok teljes 127 milliós lakossága kényelmesen elférne abban a térfogatban, amit ez az irtózatos kiterjedésű gáttest elfoglal. A benne dolgozó turbinák 2.520.000 lóerőt váltanak majd át világító, melegítő, gépeket hajtó, kenyeret termő villamosárammá.

Cheops fáraó elismerésreméltó művet alkotott. De azért – mi is tudunk valamit!...