Csáky gróf külügyminiszter vasárnap Berlinbe utazott

Budapest, január 15.
Gróf Csáky István külügyminiszter vasárnap délben 1 óra 15 perckor, a menetrendszerü gyorsvonattal elindult Berlinbe.

Elutazása előtt Csáky gróf külügyminiszter a következő nyilatkozatott tette: - A német-magyar barátság ápolása Magyarország részéről nemcsak reálpolitika, hanem a magyar nép szívéből fakad. A háboru alatt és a háboru utáni időkben a magyar nemzet és vezére, Horthy Miklós kormányzó a legnehezebb pillanatokban is kitartottak Németország mellett. Meggyőződésem szerint ennek a magatartásnak köszönhető, hogy  a nagy német nemzet megbecsüli Magyarországban azt az erőt, amelyre a baráti hüség megjelölése illik rá.

Magyarország e megbecsülése máris értékes eredménnyel járt Münchenben és az azt követő időkben, amikor részesedhetünk annak a hatalmas erőfeszítésnek eredményéből, amelyet a tengelyhatalmak az etnográfiai elv érvényesülése érdekében kifejtettek. Most, hogy történelmünknek ez a fejezete lezárult, örökömre szolgál, hogy mint külügyminiszter viszontláthatom a baráti Harmadik Birodalmat.

Pontban 1 óra 15 perckor gördült ki a keleti pályaudvarról a külügyminiszter vonata. Munkatársunk a határig elkísérte Magyarország külügyminiszterét, aki különkocsijának szalonjában beszélgetett kiséretének tagjaival. Csáky gróf kiséretében csupa fiatalember utazik Németországba. A magyar delegáció tagjai közül a legidősebb – Kuhl Lajos, a politikai osztály főnöke – 44 éves! A miniszter maga 42 éves.

A miniszter környezetének egyik tagja ezt mondja: - A mostani látogatás nem csupán udvariassági tény, több annál: politikai összejövetel. Célja a politikai helyzet megvitatása. Az ünnepségek lehetőleg a minimumra lesznek szorítva…

Csáky István gróf érdeklődik a pontos programm iránt. Hétfőn délelőtt féltizenegy órakor fut be a külügyminiszteri vonat a berlini anhalti pályaudvarra, ahol a német kormány képviseletében Ribbentrop külügyminiszter fogadja magyar kollegáját. Sztójay Döme, a berlini magyar követ a régi birodalom határáig utazik Csáky elé. A pályaudvarról Csáki külügyminiszter Ribbentrop kiséretében szállására, az Adlon Hotelbe hajtat. Ezután Csáky gróf és kisérete megjelennek a birodalmi külügyminisztériumban, ahol a külügyminiszter udvariassági látogatást tesz Ribbentropnál, majd megkezdődnek a tanácskozások.

Hétfőn délután 2 órakor a berlini magyar követség épületében Sztójay Döme ebédet ad Csáky István gróf tiszteletére, amelyen megjelenik Ribbentrop is. Délután folytatódnak a tárgyalások és hétfőn este előreláthatólag sor kerül arra, hogy Hitler vezér és kancellár fogadja Csáky István grófot. Este Ribbentrop külügyminiszter a Kaiserhofban vacsorát ad Csáky tiszteletére, amelyen pohárköszöntők is fognak elhangzani.

Kedden folytatódnak a tárgyalások, amelyekre vonatkozólag egy beavatott személyiség, aki a kérdéseket igen jól ismeri, a következődet mondotta: - A berlini tárgyaláson minden kérdést megbeszélnek, de semmiféle egyezményt nem írnak alá. Elsősorban a két országot érintő problémákat tárgyalják meg, ugy a politikait, mint a gazdaságiakat.

- Azokat a kérdéseket is beható megbeszélés tárgyává tesszük, amelyek mostanában kerültek felszínre. A tárgyalások baráti szellemben és az együttműködés őszinte kivánságának keretében fognak lefolyni. A megbeszélések eredményesek lesznek, az eredményességet biztosítja a két ország igazán mély és tiszta, időtálló barátsága. A németek azonosságának kijegeccsedéséhez nem fér kétség.

- A tárgyalások menetét minden bizonnyal szintén előnyösen befolyásolja az a tény, hogy Magyarország csatlakozott az antikominternpaktumhoz. Ez világos bizonyitéka annak, hogy a magyar külpolitika szoros kapcsolatot és együttműködést vár ebben a kérdésben is a tengelyhatalmakkal, ismétlem, a tárgyalások a barátság és együttmüködés szellemében kezdődnek és ugyanennek a szellemnek jegyében fognak teljes eredménnyel bevégződni.

Kelenföld után Csáky István gróf és kisérete az étteremben megebédelt. Négy óra előtt néhány perccel befutott a vonat Hegyeshalomra, ahonnan ź 5-kor továbbindult Németország felé.

Fodor Pál