Bonnet francia külügyminiszter beszéde

Páris, február 26.
Bonnet francia külügyminiszter vasárnap Gourdon városában a radikális szocialista szövetség tagjai előtt beszédet mondott. Kijelentette, hogy a nehéz viszonyok között
Briand nyomdokain kíván haladni.

Beszélt a müncheni egyezmény békejelentőségéről, hangoztatva, hogy azt az egész francia közvélemény elfogadta. Annakidején számolnunk kellett azzal – mondotta -, hogy egy esetleges európai háboru minden országot romokba és gyászba boríthatott volna nélkül, hogy magának Csehszlovákiának boldogulása biztosítható lett volna. Rámutatott arra, hogy a francia kormány a béke utján kíván haladni. Ennek bizonyítására hivatkozott a december 6-iki francia-német közös nyilatkozatára.

Kijelentette: reméli, hogy az első állomása az őszinte német-francia viszony kiépítése felé vezető utnak. Hangsulyozta Franciaország és Anglia egyre szorosabbá váló baráti kapcsolatát és együttmüködését. Hivatkozott Chamberlain és Halifax legutóbbi beszédeire, amelyek szembeszökően bizonyították a teljes angol-francia szolidaritást.

Ezután a spanyol kérdésről beszélt. Kiemelte, hogy teljesíteni kívánták az emberiség kötelességét. Kívánták azonban azt is, hogy ne legyen egy ujabb védelemre szoruló határa Franciaországnak. Szükségessé vált, hogy Franciaország képviseltesse magát a burgosi kormánynál. Ezért küldték Burgosba Bérard szenátort. Tegnap érkezett vissza Bérard és telefonon beszámolt megbizatásának sikeréről.

- Franciaország nem fogja türni, - fejezte be beszédét Bonnet -, hogy hozzányuljanak a franca vérrel és munkával felépített birodalomhoz, Franciaország sértetlenül fenn fogja tartani a birodalom szuverénitását, éppen ugy, mint a birodalom területét. Ebben senkisem kételkedhetik és ezen senki sem ütközhetik meg.