A műkorcsolyázás művészetének magyar bajnokai

A tündéri Botond Éva, az elegáns Terták Elemér és a remek Szekrényessy testvérpár

A városligeti Műjégpálya tribünjei vasárnap estére csaknem teljesen megteltek. A jég művészei a szabadkorcsolyázásban döntötték el egymás között, hogy kit illet meg legméltóbban a bajnoki cím.

Először a hölgyek vetélkedtek a dicsőségért. Már előre is biztosra vehető volt, hogy a két Botond leány között fog eldőlni. A szombati „iskola” után Botond Éva vezetett testvére előtt és vasárnap sem változott a helyzet.

A tündéri kislány idén kiváló tudását még jobban fokozta, angliai tréningjén, annyi újat, sok szépet hozott, hogy szinte szűnni nem akaró tapsviharban futotta végig műsorát.

Botond Györgyi nem maradt el sokkal nővére mögött, könnyen vigasztalódhat: családban marad a bajnokság.

Magyarország 1939. évi műkorcsolyázó bajnoknője Botond Éva. 2, Botond Györgyi. 3. Széchy Ágnes. 4. Popp Marie.

A férfiak csoportjában Terták Elemér szokott elegáns tartásával újra elhódította az elsőséget, bár a tehetséges Kállay Kristóf, a jövő bajnoka, erősen a nyomában haladt. A harmadik-negyedik helyet a Király testvérpár foglalta el.

Magyarország 1939. évi műkorcsolyázó bajnoka Terták Elemér. 2. Kállay Kristóf. 3. Király Zoltán. 4. Király Ede.

A magyar korcsolyázás mindig nagyszerű párosokkal dicsekedhetett. Ki nem emlékszik a Szalay – Orgonista- és Rotter – Szollás-együttesek ragyogó sikereire: világbajnokságok, Európa-bajnokságok jelezték tudásukat.

Méltó utódjuk a fiatal Szekrényessy testvér-pár. Most érkeztek el formájuk tetőpontjára. Harmonikus, hibátlan futású, szemet-lelket gyönyörködtető volt. Vitán felüli bajnoki győzelmük, de még sokkal nagyobb feladatokra képesek.

Magyarország 1939. évi páros műkorcsolya bajnokai:
Szekrényessy Piroska és Szekrényessy Attila. Igen szép volt a második Barcza-Basch - pár bemutatója is.