A BSZKRT „elgázolta” az FTC boxbajnokságát

BSZKRT - FTC 10:6

Öt hét óta folyik az ökölvívó csapatbajnokság. Talán még nem is volt ilyen érdekes, fordulatos, és főleg izgalmas versenysorozat, mint a mostani. Az utolsó pillanatig kétséges volt a bajnoki cím. A végső fordulóig úgy látszott, hogy csak az FTC és a B. Vasutas között dőlhet el a bajnokság sorsa.

Az elmúlt héten súlyos vereséget szenvedett a Beszkárt-tal szemben nagyarányú Ferencváros-győzelmet vártak és ennek ellenére a villamos-versenyzők éppen a legalacsonyabb súlycsoportban hozták a legváratlanabb meglepetéseket.

A Beszkárt tornacsarnoka ezúttal is zsúfolásig megtelt. A jegyüzéreknek kevés dolguk akadt, mert majd mindenki előre gondoskodott jegyről. A tornacsarnokban nincs egy talpalatnyi üres hely sem. Tűrhetetlen a meleg és az első mérkőzések izgalmai után több az ingujjra vetkőzött néző, mint a kabátos.

Az FTC–Beszkárt – mérkőzéssel kezdődik az est. A légsúlyban a zöld-fehérek részéről Szántó, a Beszkárt-tól Horváth lép a ringbe. A gyermeksorban lévő fiatal villamosboxolóval szemben a rutinírozott Szántó biztos győztesnek látszik.

A népszerű, szélvészkarú, keménykötésű FTC ökölvívó a gongütés elhangzása után nyomban vad erővel rohamozza a nálánál sokkal gyengébb alkatú Horváthot, aki azonban ügyes hátralépésekkel menekül Szántó csapásai elől.

Menekülése közben is be-betalál a fiatal boxoló ütése és szinte mind a három menetben ugyanígy folyik a mérkőzés. Az élénkebben és többet támadó Szántó mégis győzne, de közben kép két bírói figyelmezetést és oda az FTC két fontos pontja. 2:0-ra vezet a BSzKRT.

A bantamsúly újabb csalódást okoz a zöld-fehér drukkereknek. A hosszúkarú Szomega nem bír Lovassal. Hiába küzd lelkesen és pillanatnyi lankadás nélkül a zöld-fehér versenyző, Lovas jobban és pontosabban üt. Ezzel már 4:0 a BSzKRT előnye.

Pehelysúlyban megint elmarad az FTC-győzelme. Barcz keményen próbál harcolni Frigyes ellen, de a nagyszerűen oldalt és hátra táncoló sokszoros válogatott ellen semmire sem megy. Jóformán egyszer sem tudja eltalálni Szumega, a BSzKRT-boxolót. Már 6:0 az eredmény!

Barinka végre megtöri a jeget. Erőteljes ütéseivel szemben Kővári alig bír menekülni a kiütés elől. 6:2-re javított az FTC.

A Welter-súlyban Mándi (FTC) és György (BSZKRT) a két ellenfél. Mándi nehezen melegszik bele, de azután ragyogó sorozásokkal nyeri a mérkőzést (6:4). Jákits (BSZKRT) és Csontos (FTC) kerül a kötelek közé.

Csontos igazi ferencvárosi szívvel harcol Jákits ellen, győztesnek is látszik, amikor a harmadik menet közepén beleszalad Csontos Jákits kinyújtott jobbkarjára, nyolcig a földre kerül és utána is csak támolyog. Ezzel győz Jákits.

Már a legjobb esetben is csak döntetlent érhet el az FTC Szigeti a kisnehézsúlyban játszi könnyedséggel bánik el Rideggel (BSzKRT), bár ennek a mérkőzésnek kevés köze volt a boxsporthoz, a versenyzők jórészt – birkóztak. Győz Szigeti. (8:6)

A nehézsúlyban Szolnoki (BSzKRT) és Homolya (FTC) a két küzdőfél. Szolnoki nagyobb rutinjával győz és ezzel végeredményben a BSzKRT 10:6 arányban verte az FTC-t.
A zöld-fehérek már nem nyerhetik meg a bajnokságot…

Énekes II. Európa-bajnok veresége

Szünet után a BTK – B. Vasutas mérkőzésre került a sor. A légsúlyban óriási meglepetésre Bogács (BTK) legyőzte Énekes II. (B. Vasutas) Európa-bajnokunkat. Ezzel az angyalföldiek 2:0 arányban vezetnek! Pogányt (B. Vasutas) leléptették Torma II-vel szemben. 4:0-ra vezet a BTK.