A jég trónörökösei

Az elmúlt napokban véget ért a jégsport szezonja. Parádés jégünnepséggel fejezték be a korcsolyázó évadot. A bajnokok, a „nagyok” ismét szép gyakorlatokat mutattak be, de mi most a fiatalokkal, a „jégkirályok” és a „jégkirálynők” utódaival, a „trónörökösökkel” foglalkozunk.

Fiatal lányok - legidősebb köztük alig 13 éves - mind szebbnél-szebb gyakorlatokat mutattak be. Egytől-egyig mindegyiküket megdicsérjük és megállapítjuk, hogy a magyar női műkorcsolyázásnak kitűnő az utánpótlása!

A záróünnepségen Saáry Évi nehéz, változatos gyakorlatokkal megérdemelte a „magyar Walker” elnevezést. Általában Saáry Évi és Marika elsősorban sportszerű gyakorlataikkal tűntek ki.

A nyúlánk Pajzs Magda, a bájos Kresz Lili sok sikert aratott. Réti Évike felvidéki táncot, majd egyiptomi táncot mutatott be. Ő elsősorban a jégtáncokban tehetséges! Csupa ritmus, csupa zene ez a kislány.

A jégünnepség után megálltak a fagyasztógépek, másnap már leszerelték a jégpálya csöveit, vasárnap pedig – az első márciusi vasárnapon – ismét tó lett a városligeti tóból.