Budafok – Taxi 4:4 (4:3)

Az örökifjú Takács II. beállította az igazságos eredményt

Az Elektromosok Latorca-utcai sporttelepén kettős mérkőzést bonyolítottak le vasárnap. Az első meccs a Budafok és a Taxisok találkozása volt. A télire fordult időjárás ellenére ekkor már több mint háromezren helyezkedtek el a tribünökön és a közönség nyolc pompás gólban gyönyörködhetett.

A Budafok, amely pontot vett el a Ferencvárostól, most is jól játszott, de a taxisok nem hagyták magukat és a végén döntetlen lett az eredmény, ami megfelel az igazságnak, a játék képének.

A meccs hőse az örökifjú Takács II. a taxisok szemfüles csatára volt, aki úgy, mint annakidején a válogatott csapatban és a Ferencvárosban úgynevezett „lesipuskás” stílusban játszott, és amikor Budafok 4:3 arányban vezetett, Takács kiegyenlített és megszerezte csapatának az egy pontot.

A mérkőzés mindjárt nagy irammal kezdődik és a taxisok, akik ebben az összeállításban mérkőztek:
Izsó - Miklósi, Aradi - Odri, Tóth I., Vargha - Váradi, Takács II., Serfőző, Berecz, Hódi, huszárattakot intéztek Budafok ellen. Hódi erős lövését Vági kapus egyszerűen védhetetlennek minősíti és beengedi a kapuba. 1:0.

Három perc múlva szélvészként száguld le Fodor, a budafoki szélső csatár – a budafoki csapat összeállítása:
Vági – Szebehelyi, Bánkuti - Király, Sós, Barhi – Fézler, Hidasi, Szegedi, Kovács III. és Fodor középre irányit ott labdáját Szegedi fejjel gólba továbbítja. 1:1.

A 11. percen megismétlődik az előbbi gól: Fodor lefut, centerez. Szegedi befejeli a labdát, jóllehet Vági kapus most rosszul vetődött. 2:1. Most Taxi-ostrom következik. Dübörög a gépezetük és a 20. percben Hódi kihasználja a tétovázó Miklósi és Aradi által keletkezett helyzetet, egyéni akcióból gólt lő. 2:2.

A 23. percben Takács II. váratlanul bombalövést küld a kapura. Vági kiejti a labdát, amely a gólba tart. Odafut Serfőző, menteni akarja a helyzetet, de még jobban kapuba segíti a labdát. 2:3.

Kezdés után Takács II. lövését a kapufa tartóztatja föl. A 38. percben Fodorral megint nem bírnak. Ez a fürge csatár faképnél hagyja őrzőit és középre irányított labdájával olyan tumultust teremt a Taxi kapuja előtt, hogy egymás hegyén-hátán fekszenek a játékosok. A helyzetet Szegedi menti meg, aki elcsípi a labdát és a kapuba gurítja. 3:3.

A változatos küzdelem a 43. percben izgalmas jelenetekhez érkezik. Hidasi, a budafoki csatár kitör. Izsó eléje fut, a tizenhatos vonalat is elhagyja és a csatár lába elé veti magát, de sikertelenül, mert Hidasi tovább megy a labdával.

Izsó erre az amerikai birkózóstílus szabályai szerint Hidasi lába után kapkod, aztán elfogja és leteríti őt a földre, Bán Zoltán játékvezető tizenegyest ítél. A taxisok erre odarohannak a játékvezetőhöz és bizonyítani akarják, hogy az eset a tizenhatos vonalon, kívül történt. A bíró megkérdi a határbírákat, akik a taxisoknak adnak igazat.

Most a budafokiak lesznek dühösek és hevesen gesztikulálnak, tiltakozni próbálnak. Végül a játékvezető a tizenhatos vonalról szabadrúgást ítél, amelyet Hidasi művészi módon a kapu felső sarkába helyez. „Kijött az igazság” – kiabálja a közönség egy része és megtapsolja Hidasit bravúrjáért. 4:3.

A második félidő szép játékkal kezdődik. Nagy derültséget kelt Hidasi egyik akciója, amikor kétlépésnyire a kaputól fölé vágja a labdát. A másik oldalon is készek a revánssal: Takács II. egy lépésről szintén mellé helyezi a labdát.

A 38. percben Serfőző Váradinak adja a labdát, az pedig Takácshoz továbbít és az egykori válogatott játékos futtában, bukdácsolva, bravúros módon kiegyenlít. 4:4.

A játékosok is elégedettek a közönség pedig megtapsolja őket.