Oxford – Cambridge – a Műegyetemiek győzelmével

A szeszélyes május a hagyományos főiskolai evezősversenyre sem volt tekintettel. Zuhogott az eső és bizony a kísérőhajó fedélzetén senki sem tartózkodott, mindenki a hajó belsejéből figyelte a versenyt.

A margitszigeti starttól legjobban a piros trikós műegyetemiek indultak el és mire a híd pilléreihez érkeztek, már hosszakkal vezettek a tudományegyetemiek előtt.

- Katasztrofális vereség lesz! – sóhajt fel mellettünk Vákár Arthur, az FTC volt kitűnő úszója, akihez két öccse a fehértrikós nyolcasban evez. Csupa újoncból áll a csapat! – teszi hozzá magyarázólag.

A Tudományegyetem azonban nagy erőfeszítéssel igyekszik a kezdeti hátrányt behozni és a Ferenc József-hídnál már-már eléri az ellenlábas egyetem nyolcasát. A parton autók hosszú sora kíséri a versenyt, mintha Oxford és Cambridge evezősei versenyének.

Az utolsó száz méteren a rutinos Műegyetem pompásan erősít, csónakjuk szinte repül az erősen megáradt és hullámos Dunán, néhány pillanat alatt újra megnő az előnyük és a célban három hosszal előzték meg a tudományegyetemieket. Tehát a XV. Főiskolai Regattát a Műegyetem nyerte.