Könyv az eszkimók országában

Évszázadok múltak el azóta, hogy az első expedíciók megközelítették a jeges sarkvidéket és a kietlen; zord jégmezőkön rábukkantak az eszkimókra. Hihetetlenül hangzik, pedig tény, hogy ezeknek a különös emberi lényeknek az élete azóta sem változott. Most is, ma is olyan szétszórtan élnek Amerika északi partvidékein, a sarki szigeteken és Szibéria egyes, jéggel borított részein, mint akkor, mikor fehér ember először találkozott velük.

Az emberi fajok kutatásaival fog tudósok megállapítása szerint - mint ismeretes - az eszkimók ugyanabból a fajból származnak, mint Amerika indiánjai. Külsőre is hasonlítanak hozzájuk. Az eszkimók fekete haja, barna bőre, a ferdén álló szemük az indiánokra emlékeztetnek. De nemcsak külsőségekben, hanem beszédjükben, szokásaikban is hasonlítanak hozzájuk, Némi civilizációt csak azoknál az eszkimóknál lehet felfedezni, akik közelebb laknak a fehér emberekhez.

Az utóbbi években az angolok kezdenek az eszkimókkal foglalkozni. Nevelni, tanítani igyekszenek őket és ez az egyébként kedves, vidám nép nagy örömmel fogad minden tanácsot és oktatást, amely a fehér embertől jön. Szorgalmasan tanulnak, nagyon szeretik a zenét, az idegenekkel szemben udvariasak és szíves vendéglátók. Békeszerető nép, egymás között sincs soha semmiféle nézeteltérés, veszekedés, viszály; a háború fogalmát nem is ismerik.

Mint tudjuk, hatalmas területen él szétszórtan az eszkimó nép és mégis, az egész világon mindössze negyvenezer van belőlük. Az eszkimó falvak lakossága ötven-kétszáz lélekből áll. A közigazgatást nem ismerik, nincs kormányuk, nincs államformájuk, sőt – indiánus testvéreiktől eltérően - még törzsfőnökeik sincsenek.

Egy-egy törzsnek megvan a maga területe, de ez az egyetlen kapocs, amely összetartja őket. Egyes területeken, mint Alaska vidékén is, az eszkimók, néhány évvel ezelőtt fölvették a kereszténységet, de a nevükről, az eszkimóról, amellyel az indiánus-testvérek ruházták fel őket, nem mondtak le. Az indiánusok nyelve szerint ugyanis eszkimó, annyit jelent, hogy: „nyershúsevő”.

Az eszkimó nyelv irodalma rendkívül szegény, mert kultúrigényük csak azóta jelentkezik, amióta az angolok foglalkoznak velük. Hogy mennyire a kezdet-kezdetén tartanak, ezt legjellemzőbben bizonyítja az, hogy nyelvükön eddig - tehát a fehér emberrel való első, évszázadokkal ezelőtti találkozásuk óta - mindössze két könyv jelent meg nyomtatásban. Az egyik a Biblia, a másik a „Tudás könyve”.

Ennek a cikkünknek az aktualitását ez az utóbbi könyv adja meg, mert az angolok által kiadott könyv most, a közelmultban hagyta el a sajtót. Egy biztos; régen látott napvilágot ilyen könyv, mint az eszkimók „Tudás könyve”.

Lexikonszerű munka, amelynek egyik oldala angol, a másik eszkimó nyelvű. A szöveg rendkívül egyszerű, naív, mint a gyermekek ábécés könyve. Hogy a jeges sarkvidék kedves kis emberkéi fogalmat merítsenek abból a világból, amelyet ők alig ismernek.

A bevezetésben elmondja a szerző, hogy a nap világosságát akarja nyújtani az olvasónak és útmutató kíván lenni az életben. A tudás fegyverét akarja megadni az eszkimóknak, hogy ezzel sikeresen vivják meg harcaikat azokkal szemben, akik életére törnek. „Beszéljetek erről a könyvről - írja a szerző, - hóból épült házaitokban, este gyermekeiteknek, amikor pipáltok parazsa világít csupán...”

A könyv természetesen Anglia alkotmányát is ismerteti. Beszél a mindenkori angol királyról, a népek bölcs kormányzójáról, aki „…fehérek, színesek is feketék fölött bölcsen és igazságosan uralkodik. Ő a ti királyotok is. Helyes és kívánatos, hogy egy király sokban kitűnjön a földi halandók közül.

Az angol király nemcsak bölcs ember és jó munkás, de kitűnő vadász is. Aki farkasra, vagy medvére, vadászik, akár szarvast űz vagy fácánra céloz; golyója biztosan talál. Nincs Angliában vadász, aki jobban tudna bánni a puskával mint ő. De ért a hajók kormányzásához is, ami fontos minden olyan embernek, aki szigeten él. Ti tudjátok, hogy milyen nehéz egy kutyafogatot hajtani. Az angol király ezt is tudja.”

Az eszkimók könyvében természetesen képeket, illusztrációkat is találunk. A könyv másik fejezetében ezt olvassuk: „A Biblia szerint könyörgünk az Istenhez, hogy add meg nekünk a mindennapi kenyerünket, de ezt a könyörgést úgy kell érteni: add meg Isten nekünk a lehetőséget arra, hogy munkával megkereshessük a mindennapi kenyerünket.

A jó Isten megáldta a ti országtokat őzzel, rókával, fókával; ha ezeknek a húsát akarjátok, akkor magatoknak kell lelőni azokat, hogy megszereztétek a mindennapi élelmet. A jó Istentől nem várhatjátok azt, hogy ő menjen vadászni helyettetek, amíg ti otthon kényelmesen ültök.”

A könyv, nem feledkezik meg a kis eszkimó gyerekekről sem. Tanácsokat, útbaigazításokat ad a helyes táplálkozásról és nevelésről. Mert, bizony „eszkimó-országban” a gyermekeknek sokkal bőségesebb kalóriájú ételeket kell adni, - húsleveseket, madárhúsokat, friss fókamájat stb. - hogy a hideg éghajlat alatt normálisan fejlődjenek.