Bécsi jelentés szerint Románia 40.000 főnyi katonaságot összpontosított a határon

Bécs, március 19.
A Neu Freie Presse bukaresti jelentése szerint a román külügyminisztériumban igen élénk tevékenység észlelhető. Gafencu külügyminiszter az este beható tanácskozást folytatott Vajda- Vojvodával, a koronatanács tagjával, majd fogadta Jorga professzor, volt minisztert, valamint Németország, Hollandia, Nagybritannia, Franciaország, Dánia, Norvégia, Magyarország, az Egyesült Államok és jugoszlávia követeit.

A lapjelentés szerint nem lehet még tudni, mennyire haladtak előre a Magyarországgal folyó tanácskozások. Teleki képviselőházi nyilatkozata Románia felé előzékeny volt, ennek ellenére ugylátszik, hogy a két ország között végleges megállapodás még nem jött létre.

A magyar határon Románia ezidőszerint körülbelül negyvenezer főből álló sereget tart, ezt azonban csak biztonsági intézkedésnek tekintik, amely nem áll ellentétben a román- magyar kapcsolatokkal.

A legutóbbi koronatanács úgy a kül- mint a belpolitikai időszerű kérdéseket letárgyalta és megállapította, hogy Románia a történelmi órákban zárt nemzeti egységet alkot. Ezt az egységet a román sajtó is erősen hangsúlyozza.

Ezekben az órákban a román sajtó hangja is egységes. A Románia így ír: „Románia sűrű sorokban áll királya mögött és acélpajzsként védi meg jogait és érdekeit”. A Curentul szerint: „A tegnapi határozatok kihangsúlyozták a nemzeti egységet”. A Timpul ezt írja: „A korona megfontolt politikája mögött egységesen ott áll az egész nép”. Az Universul megállapítása: „Románia mindig bizonyságot tett egyenes szándékairól”.

A román katonai intézkedések - mint azt illetékes bukaresti körökben is hangsúlyozzák - nem irányulnak Magyarország ellen, hiszen a magyar-román viszont az utóbbi időben mind szívélyesebbé válik. Csupán azért volt szükség Románia részéről bizonyos határvédelmi intézkedésekre, mert Ruszinszkóban az elmúlt napokban harcok folytak, másrészt Romániának megfelelő intézkedésekre van szüksége a határokon átmenekülő cseh csapatokkal és ukrán terroristákkal szemben is, akiket már a határon lefegyvereznek. Minden román katonai intézkedés tehát csupán ezekkel az eseményekkel van összefüggésben.