Egy duna-tiszaközi községben keresik a Dohány-utcai merénylet tettesét

Vasárnap egy nőt is őrizetbevett a rendőrség - Több fegyvert találtak az egyik gyanúsított lakásán

A Dohány-utcai bombamerénylet ügyében tíz nap óta folyó nyomozás vasárnap délelőtt ujabb fordulathoz ért. Ha a jelek nem csalnak, a rendőrség a kezdeti tapogatódzások után most már megtalálta a helyes nyomot és minden jelből arra lehet következtetni, hogy rövidesen együtt lesznek azok a terhelő adatok, amelyeket majd beismerő vallomás követ.

Vasárnap délelőtt ujabb két rendkívül érdekes őrizetbevétel történt. Ezzel a két őrizetbevétellel kapcsolatosan látszik igazoltnak az a feltevés, hogy rövidesen letartóztatásba kerülhet a Dohány-utcai zsidótemplom előtt elkövetett bombamerénylet lelkiismeretlen tettese.
Kétszáz detektív üldözi dr. Sombor-Schweinitzer József rendőrfőtanácsos irányítása mellett a merénylőt, akinek letartóztatása most már csak órák kérdése. A bombamerénylet ügyében folytatott lázas nyomozásról a Hétfő Reggel munkatársa a következőkben számol be:

Fegyvereket rejtegetett az egyik gyanusitott

A főkapitányság politikai osztályán szüntelenül szólnak a telefonok, állandó az izgalom, a detektívek jönnek-mennek, mindig újabb és ujabb gyanusitottakat állítottak elő, jelentéseket készítenek, tanukat hallgatnak ki az épület előtt pedig indulásra készen várakoznak az autók, hogy a nyomozók percek alatt a helyszinen lehessenek, ha szükség mutatkozik egy-egy ujabb adat ellenőrzésére.

Szombaton délután, mint ismeretes, őrizetbe vettek egy szerelőt, akinek azonban vasárnapra sikerült igazolnia, hogy a nála talált bombaalkatrészeket Kőbányán ipari robbantások céljára használta. Elbocsátották a főkapitányságról, de helyette rendőrkézre került az az idősebb férfi, aki állítólag a bombamerénylet elkövetése után tíz-tizenöt perccel találkozott a tettessel és vele együtt az 5-ös jelzésű villamosra szállt, a Berlini-térről pedig a 11-es jelzésű kocsival Ujpestre robogtak. Mialatt a rendőrségen vasárnap ezt a férfit faggatták, a detektívek házkutatást tartottak lakásán, ahol különböző lőfegyvereket, - egy puskát és három revolvert – találtak.

Ezzel kapcsolatban is kérdést intéztek a gyanusítotthoz, az idősebb férfi azonban nem tudott választ adni arra vonatkozóan, hogy honnan szerezte, kitől vette és miért rejtegette a lakásán a revolvereket. Miután szerepe felette gyanusnak látszik, a rendőrségen őrizetbe vették.

Egy nő gyanus szerepe

Ezzel azonban a nyomozás még korántsem zárult le, mert időközben ujabb bejelentés érkezett a főkapitányságra, amely arról számol be, hogy egy köruti üzlet szélsőjobboldali felfogásáról közismert elárusitónője szoros barátságot tart fenn egy ugyancsak jobboldali mozgalmakban fontos szerepet játszó férfivel, akivel a merényletet megelőző napokban sokat volt együtt. A jelek szerint az elárusítónőnek tudnia kellett a tervbevett bombamerényletről, de az nincs kizárva, hogy a férfi tettese, vagy bűnrészese a büncselekményeknek.

Természetesen most már az volt a rendőrség legfontosabb feladata, hogy a gyanus elárusitónőt és a férfit előkerítsék. A politikai osztályon nyilvántartott nőt vasárnap délben elő is állították és nyomban megkezdték részletes kihallgatását. Ugyanekkor intézkedés történt, hogy a baloldali mozgalmakban aktiv szerepeket játszó férfit is kerítsék elő. Ez azonban nem sikerült, mert a gyanuba vett – nyilván tudomást szerezve a történtekről – lakásáról megszökött, de a rendőrség már azt is tudja, hogy az egyik duna-tiszaközi községben bujkál.

Vasárnap délben Sombor-Schweinitzer József főtanácsos telefonon érintkezésbe lépett az ottani csendőrséggel és utasítást adott, hogy figyeljék a vasutállomást és kövessék lépésről-lépésre az állítólagos merénylőt. Ugyanekkor négy detektív gyorsvonattal utazott a jelzett községbe, hogy a helyszinen elfogják és Budapestre kisérjék az állítólagos tettest.

Ettől a nyomtól eltekintve a főkapitányság még más irányban is folytatja a nyomozást, amelynek vezetői azon az állásponton vannak, hogy a legkisebb könnyelműséget sem szabad ebben a nagyfontosságu bünügyben elkövetni s a legapróbb részletekig ki kell vizsgálni minden bejelentést.