Rövidek

A pápa vasárnap reggel 9 órakor megkezdte fogadásait

Vatikán, már 5.

Először a legközvetlenebb munkatársait fogadta, utánuk a trónteremben azokat a prelátusokat, akik a vatikáni ügyek vitelével voltak megbízva azalatt az idő alatt, amíg a Szentszék betöltetlen volt. Ezután a szaléziánusok és az Osservatore Romano személyzete kerültek sorra.

Magyarország csatlakozott a kommunistaellenes egyezményhez
Budapest, március 8.

Ünnepélyes formák között, Németország, Japán és Olaszország képviselői jelenlétében írták alá február 24-én  a külügyminisztériumban Magyarországnak a kommunistaellenes egyezményhez való csatlakozásának jegyzőkönyvét.

Megalakult a Magyar Élet Pártja, a MÉP

Budapest, március 15.

A Nemzeti Egység Pártja legutóbb, e hó 7-én tartott értekezletén gróf Teleki Pál javaslatára úgy határozott, hogy a jövőben a Magyar Élet Pártja nevet fogja használni. Az ülésen a párt elnökévé báró Vay László titkos tanácsost választották meg.

Befejeződött Kárpátalja területének katonai megszállása
A Magyar Távirati Iroda jelenti:
A magyar királyi honvédvezérkar főnöke 1939 március 19-én 10 órakor az alábbi hivatalos jelentést adta ki: Kárpátalja területének katonai megszállása befejezést nyert. A katonai közigazgatás működését megkezdette. További hivatalos jelentést nem adok ki.

Magyar- Szlovák légiharc
MTI, márgius 26.
Nyilt városokat: Ungvárt, Rozsnyót és nyolc községet bombáztak a szlovák katonai repülők. A magyar légierők tizenegy gépet lelőttek és a támadásokat az egész vonalon visszaverték. Nincs magyar katonai veszteség!  Hétfőn szlovák-magyar határmegállapító tárgyalás Budapesten.

London és Párizs elejtette a közös nyilatkozat tervét
Párizs, március 26.
Quai d' Orsayn vasárnap egész nap fontosdiplomáciai tanácskozások voltak. Bonnet külügyminiszter Szurics szovjet nagykövettel, Tatareseu román nagykövettel és Bullitt amerikai nagykövettel tanácskozott. A lapok szerint  a román nagykövet hangsúlyozta a francia külügyminiszter előtt, hogy a német-román gazdasági egyezmény nem érinti Franciaország jogos érdekeit.

London, március 26.
Az amerikai nagykövettel folytatott megbeszélésen szóba került az együttes biztonság megvalósítását célzó angol-francia terv is. Hírek szerint  a közös nyilatkozat tervét elejtették és a tárgyalások során inkább egy esetleges támadás gyakorlati elbírálásának lehetőségét vizsgálják

Svájc megerősítette a határőrségeket
Bern, március 26.
(Német Távirati Iroda.) A szövetségi katonai ügyosztály szombaton délben a következő hivatalos közlést adta ki: A szövetségi tanács óvintézkedésül az összes harcvonalokon elrendelte az aknák megtöltését és megfelelően megerősítette a határőrségeket.


Messzebbmenő intézkedsekre ezidőszerint nincs szükség
.