Végre új épületet talált az útlevél-osztály

Sorszámot kapnak a tengerentúli-útlevelet kérelmezők

Újságunk már több ízben beszámolt azokról az anomáliákról, amelyek a főkapitányság útlevél-osztályán megnehezítik úgy a közönség, mint a tisztviselők helyzetét. Dr. Gömbös László rendőrfőtanácsos mindent elkövetett, hogy az útlevél osztály a szűkké vált Vigyázó Ferenc-utcai épületből nagyobb helyiségbe költözhessék. Az új helyiséget most végre meg is találták. Néhány héten belül már átköltözik az útlevél-osztály a Báthory-utcai 66. számú házba, amelynek első és második emeletét bérelte ki a főkapitányság.

Hogy a felgyülemlett munkában addig se álljon be fennakadás, már is szaporították a főkapitányság utlevélosztályának fogalmazási kezelési személyzetét. Így a mai naptól kezdve az utlevélosztály tegngerentuli csoportjához beosztották dr. Meznerits Jenő rendőrkapitányságon teljesített szolgálatot. Több fogalmazógyakornokot és díjnokot is osztottak be melléje. A tengerentúli útleveleket kiállító hivatal ma a legjobban igénybe vett osztálya a rendőrségnek. A zajos jelenetek elkerülése végett hétfőtől kezdve sorszámokat osztanak ebben a hivatalban és a kérelmek elintézése szigoruan sorszám szerint történik majd.

Mindenkinek, aki tengerentúli útlevelet kér, illetve meglévő utlevelét tengerentúlra is ki akarja terjeszteni, erre vonatkozó kérvényében meg kell indokolnia, hogy miért akar tengerentúli útlevelet. Az északamerikai Egyesület Államokba csak akkor terjeszti ki a főkapitányság az útlevelet, ha a kérelmező becsatolja az amerikai vélelmező javaslatát.

A meglévő útlevelek tengerentúli kiterjesztését díjtalan és a tengerentúlra érvényes új útlevél ugyanannyiba kerül, mint az európai. A Báthory-utca 7. számú házban már megkezdték az átalakítási munkálatokat. Az új hivatal a főkapitánysággal közvetlen, házi telefonon lesz összeköttetésben és esetleg csőpostát is létesítenek a törzsépület és a Báthory-utca között. A napokban leleplezett külföldi vízumcsalás is újabb munkatöbbletet jelent a főkapitányság számára.

Detektív csopotokat bíztak meg azzal, hogy figyeljék a rendőrségen és a konzultások környékén garzázdálkodó járókat, akik legtöbbször nem végzik el a vállalt útlevél- vagy vízumszerzést, hanem megszöknek a fölvett előleggel, vagy pedig hamis vízumokkal hozzák súlyos helyzetbe hiszékeny megbízójukat.

A főkapitányság és valamennyi külképviseleti hatóság nyomatékosan figyelmeztet mindenkit, hogy óvakodjék a lelkiismeretlen kijáróktól és amennyiben iratai rendben vannak, személyesen szerezze be úgy az útlevelet, mint a vízumot. Akinek rendben vannak az iratai, az néhány nap alatt megszerezheti a szükséges útlevelet.