Ribbentrop és Ciano német-olasz katonai és politikai szövetséget kötöttek

Milánó, május 7.
A milánó olasz-német külügyminiszteri tanácskozások történelmi jelentőségű megegyezéssel végződtek. A megbeszélésekről kiadott hivatalos jelentés szerint Olaszország és Németország politikai és katonai szövetségre lép egymással. A két nagyhatalom eddigi szoros együttműködését tehát politikai és katonai államszövetség váltja fel.

A német-olasz külügyminiszteri megbeszélések vasárnap délelőtt értek véget és délután négy órakor kiadták a hivatalos zárójelentést, amely a következőképpen hangzik:
Ribbentrop birodalmi külügyminiszter és Ciano gróf olasz külügyminiszter május 6-án és 7-én Milánóban folytatott megbeszélésük során gondosan megvizsgálták a jelenlegi politikai helyzetet. Újból megállapították kormányaik nézeteinek teljes azonosságát minden irányban és elhatározták, hogy a két nép szoros együvé tartozását átfogó politikai és katonai szövetség megkötésével juttatják kifejezésre. A két tengelyhatalom elhatározásában abból a meggyőződéssel indult ki, hogy ezzel hathatós mértékben hozzá járulhatott az európai béke biztosításához.