A rövidhullám a végtelen tengeren

Ha bepillantunk valamelyik modern óceánjáró rádiószobájába, csodálkozással látjuk, hogy a hajó, amely sokezer kilométerre van a parttól, éppen olyan könnyen tud érintkezést fenntartani a szárazfölddel, mintha csak otthon telefónon beszélgetnénk a szomszédos uccábau lakó ismerősünkkel.

A rádiótisztek felváltva 4-4 órás szolgálatot teljesítenek. Tanulmányaink alapjául vegyük például a „Santa Paula” gőzöst, amely New-Yorkból San-Franciscóba igyekezik. A rádióstiszt legfontosabb segédeszköze: az óra, amely a rendes időn kívül a greenwichi időt is mutatja, úgy hogy könnyen kiszámítható, hol hány óra van.

A rádiókészülékhez egészen hasonló forgó keresővel hozza be a kezelő az illető állomást. Los Angeles jele pl KSE. És már jelentkezik is az állomás. A következő sifrét adja le: ”CQ DE KSE QTXC GLNZ JFZB KDCS WKEK KDHF”

Ez azt jelenti, hogy hat hajó számára van szárazföldi üzenet, többek között a WKEK, azaz a „Santa Paula” számára is. Minden hajónak megvan a maga rövid hullámneve, amelyet felvettek a rövidhullámnaplóba, amely valamennyi hajót tartalmazza. Ekkor a tiszt benyomja a felvevőgombot és bemondja, hogy kész az üzenetek felvételére. Percek alatt 6 üzenet fekszik a „Santa Paula” rádiósának asztalán.

Majd három perc szünet következik. Ez a leadási szünet minden félórában megismétlődik, mert ekkor jöhetnek be zavartalanul a tengeren lévő, esetleg segítséget kérő hajók üzenetei. A 600-as a segélyt-kérő S. O. S. hullámhossza. Ebben a három percben minden hajó és parti állomás a 600-as hullámhosszra állítja be felvevőjét, nem hangzik-e fel a nagy óceán valamelyik távoli zugából az S. O. S. jel.

Az S. O. S. a „Save Our Souls” (szószerint: mentsétek meg lelkeinket) című angol szavak nemzetközi rövidítése. A szikratávíró nyelvén így néz ki: …//---//... három pont, három vonás és ismét három pont. Ez könnyen megjegyezhető és ami a fő, nagyon jellegzetes, úgyhogy azonnal magára vonja a figyelmet.

A rövidhullám manapság a tenger ura. Az összes üzenetek 90%-át rövidhullámon bonyolítják le. A mai modern készülékek segítségével sokkal megbízhatóbb a rövidhullámszolgálat és sokkal nagyobb a berendezések teljesítőképessége. A szikratávíró lassanként teljesen kimegy a divatból, sőt 1940-ben kölcsönös megegyezéssel egészen kivonják a használatból.

A rövidhullámnak az a nagy előnye a szikratávíróval szemben, hogy míg a szikratávíró csak korlátozott távolságban tud kapcsolatot teremteni leadó és felvevő között, addig a rövidhullámú szinte egész földgömb távolságát át tudja hidalni. Az óceánon haladó hajó pillanatok alatt hívhatja San-Franciscót(KPH), majd Floridát, vagy a Panama vidékét, vagy a DAN jelű német állomást.

7 órakor minden hajó harminchat méterre állítja be felvevőkészüléket. Az NAA washingtoni állomás ugyanis ekkor adja le a pontos időjelzést a világ tengerein szétszórt hajók számára. Az óra ketyegést a rádióstisztnek módjában áll úgy felerősíteni, hogy hangszórók segítségével az egész hajón hallható és mindenki eszerint állíthatja be óráját. Ugyanekkor adja le az NAA az időjárásjelentést is, amely ugyancsak rendkívül értékes hírszolgálat a hajók számára.

A hajók azonban egymás közt is igyekeznek az érintkezést fenntartani. Így a kevésbé jó felszerelésű hajók a modernebb felvevőgéppel rendelkező hajókkal lépnek érintkezésbe, hogy közöljék velük az NAA által leadott időjárásjelentést, fontos híreket, vagy időjelzést. Gyakran jelentkeznek az egyes rádiótársaságok, a MACKEY és mások, amelyek továbbításra szánt híreket adnak le a hajóknak.

Igen érdekes a CQ MEDICO, ugyancsak a 600 hullámhosszon beérkező híradás. Ez annyit jelent, hogy valamelyik hajón, amelyen nincsen orvos, komoly betegség lépett fel, amelynek tüneteit ugyancsak rádión adják le. Annak a hajónak az orvosa, amely a segítségkérő hírt felfogta, ugyancsak rövidhullám segítségével rendel és esetleg többezer kilométeres távolságban lévő embereket ment meg az élet számára.

A mai lázas korban minden technikai eszköz fokozottabb tempóban fejlődik és ki tudja, hogy mit hoz a holnap, mi mindent lehet majd a rövidhullám segítségével véghezvinni.